Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mit tenne Gödöllő új polgármestereként Kolozs Csaba?

2019-06-16 20:32:11

Határozott tervekkel és vérbeli gödöllőiként száll be a ringbe Kolozs Csaba. Az eddig vállalkozóként dolgozó négygyermekes családapa azt mondja: itt az ideje, hogy Gödöllő fejlődése magasabb fokozatba kapcsoljon, a város előtt sok kihasználatlan lehetőség van, holott Magyarország egyik legélhetőbb, legjobb városává lehetne tenni. Kolozs Csaba független polgármester-jelöltként indul az önkormányzati választáson, a Fidesz-KDNP támogatásával. Szerinte nem elég üzemeltetni, szeretni kell ezt a várost és az itt élőket.

- Sokan ismerik, de nyilván nem mindenki. Mondana néhány szót hit- és közéleti múltjáról, családjáról, illetve szakmai karrierjéről?
- Többgenerációs gödöllői vagyok, így Gödöllőt már szüleim, nagyszüleim történetei alapján is megismerhettem. Tizenhét éve kötöttünk házasságot feleségemmel, akivel 4 gyermekünk van. Rövid nagyvállalati munkát követve, 19 évvel ezelőtt közösen alapítottuk meg egykori munkatársammal az infokommunikációs méréstechnikai megoldásokkal foglalkozó kisvállalkozásunkat, amelynek társtulajdonosa vagyok.
Gyerekkorom óta először a Kastélykápolna, majd a Szentháromság plébánia közösségéhez tartozom. Fiatalon, még a rendszerváltás előtti évben cserkészvezető lettem – itt ismerkedtem meg feleségemmel is – és egészen a felsőoktatási tanulmányaim megkezdéséig tevékenyen részt vettem a történelmi múltra visszatekintő Szent Korona Cserkészcsapat életében. Többek elmondása szerint nem vagyok botfülű, így a közösség énekkarában mind a mai napig vállalok szolgálatot. Az egyháztanács képviselőtestületének családokért felelős csoportjának is a tagja vagyok. Aktív szerepet vállaltam a Kolping-család közösségében is, mint az egyesület elnöke.
Édesanyámat sajnos fiatalkoromban elvesztettük, édesapámtól pedig másfél éve vettünk búcsút, de emlékük velünk van. Feleségem mikrobiológus, és mivel már a legkisebb gyermekünk is óvodás lett, elkezdte újra a szakmai munkáját, tökéletes egyensúlyozva a családi és munkahelyi feladatok között. Gyermekeink is aktívak a gödöllői fiatal közösségekben és a sportéletben egyaránt. Hálával tartozunk feleségem, Rita szüleinek, akik sokat segítenek nekünk a mindennapi feladataink mellett az unokáikkal kapcsolatos teendők ellátásában.
Társammal akkor alapítottuk cégünket, amikor azt láttuk, hogy az a munka, amit szerettünk, egy multinacionális vállalatban eltávolodott tőlünk és már nem a partnereink, a szolgáltatás vagy a termék minősége volt a fontos, hanem az anyagiak és az egyéni érdekek. Felőrlődtünk ebben a közegben, fiatalon pedig nem is becsültek meg minket. Így 2000-ben alapítottunk egy céget, hogy megmutassuk a piaci szektor szereplőinek, mi ezt másképp is tudjuk csinálni. Megalakulásunk óta legfontosabb célkitűzésünk, hogy egy valóban ügyfélközpontú, szakértői tevékenységet képviseljünk a magyarországi infokommunikációs mérőműszer piacon. Ehhez szükség van a legmagasabb szintű naprakész tudásra, valamint a szoros kapcsolattartásra az eszközök felhasználói és a gyártók között. Azt is jól tudjuk, hogy a bizalom a tét, aminek megtartásáért nap mint nap dolgoznunk kell.

- Ön párton kívüli, független polgármester-jelöltként indul a választáson. Mennyi idő kellett ahhoz, hogy átgondolja a Fidesz-KDNP felkérését, és igent mondjon rá?
- Az elmúlt években egyre többször vetődött fel baráti és különböző közösségi beszélgetésekben, hogy mennyi mindent lehetne tenni Gödöllőn, az itt élőkért. Sokkal többet, mint ami az elmúlt években történt. Hiszem, hogy gyermekeinkért, jövőbeli unokáinkért, nagyobb közösségünkért, Gödöllőért felelősséggel tartozunk. Felelősséggel tartozunk, különösen akkor, ha azt látjuk, hogy Gödöllő nem fejlődik úgy, mint arra történelmi, földrajzi, az itt élők szakmai kiválósága alapján lehetősége volna.  A kormánypárti szövetség támogatása mellett nagyon sokat jelent számomra, hogy egyre több biztatást kapok az itt élőktől. Sokan mondják, hogy „végre”, régen várják, hogy új vezetés legyen a város élén, aki sokkal jobban figyel az itt élő emberekre, családokra.  Ahogy egy országot, úgy egy várost sem lehet vezetni olyan alapértékek nélkül, amiket a polgárok magukénak éreznek. Hiszem, hogy a család, a nemzet és Gödöllő iránti szeretetet át lehet fordítani a mindennapi városvezetésre. Ezt a várost nem csak üzemeltetni kell, hanem szeretni is. Akkor fogunk tudni jó dolgokat, szellemet, fejlődést hozni a városnak. A város vezetőjeként, a város érdekében kell tárgyalni, a gödöllőiek érdekét kell minden esetben előtérbe helyezni. Ezért én csapatban, közösségben gondolkodok, és mindenkivel, aki Gödöllő fejlődését szolgálhatja, kész vagyok együttműködni.

- Mi volt az a döntő érv, amiért felvállalta a könnyűnek cseppet sem ígérkező várospolitika megmérettetést?
- Egyszerűen úgy érzem, hogy meg kell ezt tennem. Tele vagyok tervekkel, érzésekkel a város iránt, és ismerem sok itt élő ember véleményét arról, hogy mennyi minden jót lehetne közösen tennünk. Akkor hát itt az ideje, hogy mi, gödöllőiek, közösen újra fejlődési pályára állítsuk Gödöllőt. Egyfajta misszió ez, a közjó szolgálata, és én szeretem szolgálni azt a közösséget, ahol élek. Arról is sokat beszélgettünk, beszélgettek környezetemben, hogy Gödöllő városvezetése letért arról az útról, ami az 1990-es és 2000-es években jellemezte. Számomra és a csapatom számára a legfontosabb küldetés, hogy Gödöllő egy nagyon élhető, fejlődő város legyen, ahol a gyerekek, a fiatalok, a családok és az idősek is szeretnek élni. Lássák azt, hogy a büszkeségre okot adó történelmi múlt és a város előtt álló fejlődés lehetősége Gödöllőt újra a legsikeresebb városok közé emelheti.


- Nem kerülhető meg, hogy a korábbi önkormányzati választások idején a hívek, köztük a Gödöllői Római Katolikus Egyházközség hívei is inkább a város jelenlegi polgármesterét támogathatták szavazataikkal. Most viszont megnyílt a lehetőségük a választásra. Átfordulhat az Ön javára ez a kiélezettnek várható – esetleg lejárató elemekkel is tűzdelt – küzdelemben?

- A polgármesterként általam vezetett csapat valódi alternatívát és választási lehetőséget kínál az itt élők számára. Az elmúlt közel harminc év után, sokkal inkább rutinból mennek a dolgok, nagyobb tervek, jövőkép, és ehhez a támogatást biztosítani képes erő nélkül. Városunk jobb jövőt érdemel. Amikor a döntésemet meghoztam és nyilvánosságra került indulásom, felfoghatatlan szeretet és támogatás vett körül a közösségben, sokan meghatódtak és egyúttal nem is tudták leplezni örömüket. Ez nagyon megerősít, hitet ad, hogy mindennek van értelme, semmi nem történik véletlenül. Én nem pozíciókban gondolkozom, hanem feladatokat látok magam előtt. A valódi szolgálat azt jelenti, hogy másokért tenni valamit. A vállalkozásomban is ezt élem meg közel egy éve, mert a cégvezetés átadása egyfajta örömet jelent számomra, hiszen átadom a helyet a fiatalabbnak, támogatom a munkáját, mentorálom mindaddig, amíg a segítségére tudok lenni bizonyos feladatokban, ahogy Kiss Ulrich „Szolgáló vezető” könyvében is írja, hiszem, hogy a cél elérése a siker és nem a siker elérése a cél. Ahogy a vállalkozásban eltöltött évek során, úgy most is csapatban gondolkozom, a konszenzus, azaz: az együttműködésen alapuló kollektív bölcsesség kell, hogy vezesse a várost. Ráadásul, egy kimagaslóan jó és hiteles, a maguk életében már szintén sikereket elért csapat vesz engem körbe, ahol megtalálható a lokálpatrióta, aki az értékek melletti kiállás miatt már 9 éve távol marad a mai képviselőtestülettől, vannak köztünk olyanok, akik megmutatták számunkra az elmúlt évek hiteles önkormányzati küzdelmeit, és olyan is, aki országos szinten bizonyította felelős vezetői képességeit a gazdasági életben elért sikereivel. De sorolhatnám tovább, hiszen a csapatban van olyan jelölt, aki a köznevelést belülről is ismerve, a nemzeti értékektől vezérelt történelemszemlélet megújításáért dolgozik minden egyes nap, másikuk képviseli a városért harcosan tenni kész helyi vállalkozói kört, valamint a Gödöllőn meghatározó családi kontinuitás is jelen van. Egyfajta szintézist alkotunk, és nem én vagyok egyedül, hanem Mi vagyunk egységben. A valódi munkát jó szakemberekkel, a köz javára akarjuk fordítani, mert hisszük, hogy ez vezet eredményre.
A lejárató elemekre felhívták a figyelmemet, de nem foglalkozom ezekkel, ha esetleg majd megdobnak kővel, próbálom visszadobni kenyérrel.
Én a városomért, a gödöllőiekért szeretnék dolgozni. Ebben a munkában engem, minket egyedül a gödöllőiek véleménye foglalkoztat. A csapatunk nem azért állt össze, hogy a jelenlegi városvezetéssel hadakozzunk, hanem azért, hogy egy valódi, együttműködésre épülő, fejlődést garantáló jövőképet biztosítsunk Gödöllőnek. Minket ez vezérel, hiszen mi csak a gödöllőieknek tartozunk felelősséggel. Nem hátra, hanem előre nézünk.

- Ha egy frappáns üzenetben kellene megfogalmaznia a szándékát, ígéretét a gödöllőieknek, mi lenne az? Úgy is kérdezhetném, mit tekint prioritásnak, ami mindenképpen megkülönbözteti Önt a riválos(ok)tól?
- Tiszta szívből mondom, nekem tényleg Gödöllő az első. Csak ez a város, és az itt élők érdekelnek.  Együttműködésre fogok törekedni az itt élőkkel. Úgy fogjuk alakítani és szépíteni ezt a várost, hogy a gödöllőiek nagyon szeressék és büszkék legyenek rá. Fontos, hogy nem szeretnék Gödöllő városhatár tábláján kívül politizálni, nincsenek országos politikai ambícióim, törekvéseim. Nekem, nekünk egyedül Gödöllő a fontos, a városnak nyugalomra és békére van szüksége a mindennapokban, és az elmaradt fejlesztési források megszerzésére. Nincs több elvesztegetni való idő. Nincs arra idő, hogy személyes hatalmi ambíciók és politikai meggyőződés miatt a város elmenjen a lehetőségek mellett. Tessék megnézni Debrecent, Szolnokot, Kecskemétet, Sopront, Budapestet, vagy akár Veresegyház városát, ahol a városvezetés nem harcol, hanem együttműködik a kormánnyal. Ezeken a helyeken a település fénysebességgel fejlődik, és az ott élők életszínvonala is javul. Kiemelt tervem és feladatom, hogy kormányzati vezetőkkel tárgyalva, olyan ügyeket tudjak előmozdítani, amik égetőek a városnak évek óta. Annyi minden tenni való van: városfejlesztés, gazdaságfejlesztés, közlekedésfejlesztés, a gyermekes családokat segítő szolgáltatások bővítése, jobbá tenni az egészségügyi- és a szociális szolgáltatásokat, szellemet, kultúrát, valódi közösséget építeni ebben a városban. Ahogy mondtam: nem elég üzemeltetni, szeretni kell ezt a várost.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online