Gödöllő is megérdemelne ősztől egy, a mindenkori kormányzattal párbeszédképes önkormányzatot
Május 26-án – Magyarország Európai Unióhoz történt csatlakozása óta – negyedszer rendeztek olyan választást hazánkban, ami az országot megillető 21 mandátum sorsáról döntött. Az előzetes eredmények alapján a legtöbb képviselőt, szám szerint tizenhármat a Fidesz-KDNP pártszövetség küldheti Brüsszelbe, míg a hazai ellenzéki pártok, mindent egybevetve, 8 mandátumhoz jutottak.A voksolás országos és gödöllői számadatainak ismeretében, arra kértük Vécsey Lászlót, a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselőjét, hogy értékelje a történteket.
- Képviselő úr! Az előzetes várakozáshoz, illetve a kampány során befektetett munkához viszonyítva, mennyire elégedett pártszövetség országos támogatottságához képest 6,16 százalékkal szerényebb gödöllői eredménnyel? - A végleges számok nélkül csak egy gyorsértékelésre vállalkozom. Először is köszönet illeti a választókerület 17 településének polgárait, mert 46% körüli részvételükkel magasan az országos átlag fölötti választói aktivitást tanúsítottak ezen a sorsdöntő választáson. Külön is köszönöm a Fidesz-KDNP szavazóinak, hogy a mi listánkat választották. Pártcsaládunk támogatottsága választókerületi szinten 52% közeli, ami nagyjából az országos átlagnak felel meg, és 6%-al erősebb, mint a tavalyi országgyűlési választásokon! Gödöllőn a 2018-as országgyűlési választási eredménnyel szinte hajszálpontosan ugyanazt a számot látjuk, tehát itt nem ment végbe a választókerült egészét jellemző 6% körüli abszolút erősödés. De azért a különlegesen magas, 51,4%-os gödöllői részvételi adat mellett ez az aránytartás helyben a Fidesz-KDNP relatív erősödését jelzi.
- Mint minden választásnak, ennek is van tanulsága, amit a jövőre nézve érdemes elemezni. Ön szerint mik a legfontosabb választói visszajelzések Gödöllőn? - Helytálló elemzéshez időre van szükség, végleges eredmények sincsenek még, ne kapkodjuk el. Gödöllő esetében olyan városról beszélünk, ahol a városvezetés évtizedes szereptévesztésben van, ellenzéki nagypolitikát folytat várospolitika helyett és legalább 2015 óta nyíltan migrációpárti vágányra állt. Ez kifejezetten meghívás a Soros-szervezetek számára, bátorítás a helyi kampányukhoz, aminek az elmúlt hetekben tanúi lehettünk Gödöllőn.
 - Néhány hónap múlva ismét választ majd az ország, hiszen októberben az önkormányzatok összetételéről kell dönteni. Gödöllőn az elmúlt 29 évben a Fidesznek alig termett babér a helyhatósági választáson. Idén fordulhat a kocka? - A babér a színpadi deszkák koptatásának jutalma, mi a Fideszben nem hajtunk erre. A város fejlődése érdekében segíteni fogjuk a megújulás erőit. Dönteni azonban természetesen majd a gödöllőiek fognak.
- A kötelező optimizmus mellett, mik lehetnek azok a döntő érvek, amik ősszel véget vethetnek a Gémesi-érának a városvezetésben? - Erről nyilván sok szó esik majd az elkövetkező hónapokban. Nem szeretnék a gödöllői városvezetés mintájára a szereptévesztés hibájába esni, ugyanis: az én országgyűlési képviselői megbízatásom nem arra szól, hogy a 17 településem bármelyikén közvetlen helyi politikát folytassak. Tizenhat település vezetésével 9 éve kifogástalanul alakul az együttműködésünk. Gödöllő is megérdemelne ősztől egy, a mindenkori kormányzattal párbeszédképes önkormányzatot.
|
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|