Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Életmentő készülék a Művészetek Háza recepcióján

2019-04-05 16:42:55

Április 5-én hivatalosan is átadták azt a Zoll AED PLUS típusú defibrillátor-készüléket, amit a Defibrillátor Plusz Kft. jelentős, 30 százalékos kedvezménnyel, valamint díjmentes oktatással biztosított Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. számára. A kedvezményezett nevében Kovács Balázs ügyvezető igazgató köszönte meg a segítséget Varga Erikának, a Defibrillátor Plusz Kft. irányítójának, akitől átvette a felnőttek és gyermekek életének megmentésére egyaránt alkalmas, mintegy 900 ezer forint értékű eszközt.


A távoli- és közelmúltban történt tragikus eseményeinek hatására a gazdasági társaság vezetése kezdeményezte a defibrillátor beszerzését, aminek megléte miatt a jövőben nem csak a Művészetek Háza dolgozói és látogatói, hanem a környezetükben élők is nagyobb biztonságban lesznek.
Kovács Balázs azt is elmondta, hogy a készüléket az intézmény recepcióján helyezik el, szükségessége pedig azzal is indokolható, hogy a Művészetek Háza Gödöllő épületének falai között éves szinten csaknem negyedmillió ember fordul meg.

A defibrillátor-készülék ünnepélyes átadását követően a Defibrillátor Plusz Kft. szakemberei díjmentes oktatást tartottak a Művészetek Háza dolgozóinak. Ennek során válaszoltak minden olyan, akár szélsőséges kérdésre is, ami felmerülhet a keringés helyreállítását célzó segítségnyújtás folyamán.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online