Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hogyan számoljuk ki legegyszerűbben az évi szabadságunkat?

2019-03-21 10:43:05

Lassan közeledik a nyár, és jó lenne tudni, hogy mennyi fizetett szabadsággal számolhatsz? Itt az ideje, hogy utánajárj.
Na, jó, nem kell olyan sokat dolgozni vele, elég, ha csak válaszolsz a kalkulátor által feltett kérdésekre, és már készen kapod az idei, 2019-es információkat.

A legpraktikusabb, ha olyan kalkulátort választasz, ami figyelembe veszi az összes jogszabályi feltételt, amit jelen évre előír a munka törvénykönyve. Röviden összefoglaljuk ezeket, hogy a gödöllői érintetteknek is legyen egy képük arról, miből áll össze a végeredmény.

Alapszabadságként 1 évre minden munkavállalónak 20 nap fizetett szabadság jár. Ezt kell figyelembe venni akkor is, ha tört évről beszélünk, vagyis nem januárban állt munkába az illető. Ilyenkor időarányosan kell megállapítani a szabadságokat. A kiszamolo.com weboldal segít egyszerűen kiszámolni, hogy pontosan hány nap szabadság jár az adott évben, de röviden összefoglaljuk, hogy az alapszabadságon felül milyen esetekben járnak plusz pihenőnapok.


Pótszabadságok és jogosultságok

Ez jár a gyermekek után, vagyis 1 után +1 nap, 2 után +4 nap, illetve 3 vagy annál több gyermek után +7 nap illeti meg a dolgozót minden évben. Ha a gyermek fogyatékkal élő, akkor a fenti pótszabadságokon kívül +2 napot vehetnek igénybe a szülők. Amennyiben valaki 50 százalékos vagy annál magasabb fokú egészségkárosodással él, akkor őket további +5 nap illeti meg.

A 18 év alatti munkavállalók élete jóval speciálisabb, de az elmondható, hogy a 18. életév betöltése előtt +5 napot vehetnek igénybe évente pótszabadság gyanánt a diákmunkások. Persze mindez csak akkor vonatkozik rájuk, ha nem diákszövetkezeten keresztül dolgoznak, hanem tényleges, rendes munkaviszonyban. Persze ez csak addig jár, míg be nem tölti a 18. életévét.

Ha különösen veszélyes helyen, illetőleg föld alatti munkát végzel, akkor további +5 nap jár, mint pótszabadság. Sőt, bizonyos életkor után is jár néhány plusz nap. 25-31 éves korig 3 évente jár 1 nap plusz, 31 éves kor felett pedig 2 évente 1 nappal nő a pótszabadságok száma.

Tehát ha jobban meggondoljuk, ha van egy 45 éves, 3 gyermekes, édesanyánk, aki 50 százalékos egészségromlással él és veszélyes helyen dolgozik, akkor neki éves szinten: 20+10+7+5+5=47 nap fizetett szabadság jár.

Azt is fontos tisztázni, hogy fizetett szabadság csak a munkában eltöltött napok után jár, vagyis tört évre időarányos a szabadság is, ami jár. Ugyanez igaz persze arra is, ha a munkaviszony megszűnik 1 éven belül. Ebben az esetben is arányosan ki kell számolni, hogy hány nap fizetett szabadság jár.

Mivel ezeket mind szem előtt kell tartani a számításnál, így praktikusabb ha ehhez igénybe veszünk egy szabadság kiszámításához létrehozott kalkulátort, hiszen úgy nem felejthetünk el semmilyen fontos infót.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online