Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elhunyt a Gödöllő Táncegyüttes megálmodója, Iglói Éva

2019-03-20 14:41:17

A város közösségi oldalán megjelentekre hivatkozva, több internetes portál is közölte a szomorú hírt, miszerint: hosszan tartó, súlyos betegség következtében, március 17-én, 73 éves korában elhunyt Iglói Éva, a Gödöllő Táncegyüttes Galga-mentéről származó alapítója, aki hosszú éveken át vezette a nemzetközi hírű művészeti közösséget. Temetéséről később intézkednek.


A Gödöllő Táncegyüttes 1992-ben alakult Iglói Éva vezetésével, az önkormányzat, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Központ (napjainkban Művészetek Háza) korábbi vezetésének segítségével. A több mint negyed évszázada működő együttes több száz műsorral öregbítette Gödöllő hírnevét bel- és külföldön egyaránt.
Az 1992-ben a népművelőknek járó legmagasabb állami szakmai elismerő címet jelentő Bessenyei György-díjjal kitüntetett Iglói Éva a művészeti csoport életre hívásával a Kárpát-medencei magyarság és nemzetiségek tánchagyományainak megismerését, megtanulását és hiteles színpadra állítását tűzte ki célul, aminek továbbvitele mostantól tanítványaira hárul. Fotó forrása: index.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online