Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A KDNP Gödöllőn a Fidesszel együtt, közös jelöltekkel indul az önkormányzati választáson

2019-03-18 10:21:29

Március 13-án tisztújító taggyűlést tartott a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Gödöllői Szervezete. A tagság dr. Boros Botondnak szavazott bizalmat az elnöki tisztségben, aki két nappal később már a helyi csoport vezetőjeként – Simon Gellért, helyi Fidesz-elnök társaságában – koszorúzott a nemzeti ünnep gödöllői rendezvényén, a Petőfi-szobornál. Az országot a Fidesszel közösen kormányzó KDNP gödöllői tisztújítása több kérdést is felvet. Boros Botondot kérdeztük.

- Elnök úr! Mindenekelőtt gratulálunk megválasztásához. Azt azonban kérjük, árulja el, hogy mi indokolta a tisztújítást a párt helyi szervezetében.

- Köszönöm a gratulációt. Elnökünknek, Varga Árpádnak hosszabb ideje szándékában állt távozni a pozíciójából, csak arra várt, hogy elfogadható kezekbe kerüljön szervezetünk vezetése. Végül, a következő tisztújításig elvállaltam a tisztséget. Varga Árpád köztiszteletben áll tagságunk körében, titkárként folytatja rendkívül jól végzett munkáját a KDNP-ben.

- Mik voltak a legfőbb szempontok, amiért úgy döntött, hogy elvállalja a jelölést az elnöki posztra?
- A tagság támogató bizalma elsősorban, de több, hasonló biztatás mellett, saját meggyőződésem is: Gödöllő lakosságának elemi érdeke, hogy megszűnjön az az ellenségeskedés, ami fennáll a városi önkormányzat vezetése és a kormányoldal között. Ezt próbálom elősegíteni. Konszolidált, jó viszonyra van szükségünk, ez Gödöllő érdeke.

- Gondolom, számos teendője lesz a KDNP helyi csoportjának élén. Mit tekint a legfontosabb, megoldásra váró feladatnak?
- Az előbb említett a legfontosabb. Előttünk áll két választás, az ezekre való felkészülés, a jelöltállítás és a választások eredményes lebonyolítása a következő feladat. Fiatalítással akarunk építkezni. Mi rendezzük a KDNP Megyei Találkozóját. Illusztris vendégeket hívunk rendezvényeinkre.

- Nem zárhatjuk le anélkül a beszélgetést, hogy ne kérdezzek rá egy, hosszú évek óta húzódó ellentmondásra. Nevezetesen arra, hogy a parlamenti képviselőválasztás idején a KDNP Gödöllői Szervezete rendre a Fidesz jelöltje mellé állt, ugyanakkor az önkormányzati választási kampányban hadakozni kellett, hogy a párt logóját Gémesi György és lokálpatrióta klubos csapata vagy a Fidesz jelöltjei használhatják. Mondhatjuk azt, hogy ez a vita az Ön megválasztásával lezárult? Ha igen, ki lesz ősszel a támogatott?
-  A KDNP a Fidesszel együtt, közös jelöltekkel indul az önkormányzati választáson. A korábbi vita nem az én megválasztásommal zárult le, hanem az Új Kezdet párt megalakítása után, az LMP-vel kötött együttműködéssel. Megválasztásom csak jelzi a város nemzeti oldali többségének, hogy a Fidesz és a KDNP városunkban is szoros szövetségben működik. A változás – több-kevesebb fájdalommal – tagjaink szívében-lelkében egyénileg, fokozatosan zajlott le és a vezetésnek is követnie kellett ezt a metamorfózist.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online