Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ötgólos szezonnyitót bukott el a gödöllői tizenegy

2019-02-23 16:35:42

Ha csak a két csapat tabellán elfoglalt helyezéséből (3. kontra 15.) indulunk ki, a tavaszi idény nyitómeccsének egyértelmű esélyese a gödöllői tizenegy volt. Más kérdés, hogy a téli szünet alatt történhettek olyan változások, amik bizonytalanná tehették az előzetes várakozást.

Mint utóbb kiderült, történtek. Bár, mezőnyjátékban szinte semmi különbség nem volt a két csapat között, a kapu előtt sokkal agresszívebbnek bizonyultak a kiesés elől menekülő házigazdák. Ez az eredményen is meglátszott, hiszen Pozder Nenad együttese a második félidő elején, egy beadás utáni szerencsétlen labdaérintésből született öngóllal még egyenlíteni tudott, ezt követően azonban a dunavarsányiak kétszer is betaláltak (másodjára büntetőből), amire csupán Tóth-Ilkó Áronnak akadt válasza a rendes játékidő utolsó percében.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 16. forduló:
Fémalk-Dunavarsány – Gödöllői SK 3-2
(1-0)
Gödöllői gólszerző: Tóth-Ilkó Áron és öngól.
A Gödöllői SK csapata 28 ponttal, 26-18-as gólkülönbséggel a tabella 4. helyét foglalja el. Következik: Gödöllői SK – Szentendre VSE március 2., szombat 14 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.


További, gödöllői érdekeltségű mérkőzés:


Pest megyei III. osztályú bajnokság, Keleti-csoport, 16. forduló:
Galgahévíz SK – Gödöllői EAC-SZIE 2-0
(1-0)
A GEAC együttese 17 ponttal, 35-55-ös gólkülönbséggel a csoport tabellájának 10. helyezettje.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online