Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mennyire kegyelt a kultúra Gödöllőn?

2019-02-14 11:18:06

Egyesek örömmel veszik, mások túlzónak tartják, hogy mennyit áldoz az önkormányzat a gödöllői kultúra, illetve a kulturális élet szereplőinek támogatására. Az idei évre elfogadott városi költségvetés előirányzatainak segítségével annak jártunk utána, mennyire kegyeltje a település vezetésének a szakterület.

A 2019-es gödöllői büdzsé számhalmazában a kötelező feladatok között találunk egy 338,8 millió forintos összeget, amin két közművelődési intézmény és egy gazdasági társaság osztozik. A könyvtár 120 millió forintot, a múzeum 47,6 millió forintot, míg a Művészetek Háza 171,2 millió forintot kap működésre (éves bevételi főösszegének mintegy 46%-a).
Ha tovább boncolgatjuk az adatokat, kiderül, hogy ezekből a dotációkból az állam a könyvtár esetében 3,9 millió forintot (3,2%), a múzeum esetében 3 millió forintot (6,3%), a Művészetek Háza vonatkozásában pedig 34,9 millió forintot (20,4%) vállal magára. Vagyis, átlagosan 12,4%-os mértékben finanszírozza a központi költségvetés a gödöllői kultúrát, a többit (87,6% - 294,4 millió forint) a helyi önkormányzat állja.


A történet azonban ezzel nem ér véget, hiszen vannak olyan kiadási tételek is, amik nem tartoznak a kötelező önkormányzati feladatok közé. Kimagasló és színvonalas művészi tevékenységükért az alábbi művészeti csoportok kapnak támogatást, mindent egybevetve, 27,9 millió forintos nagyságrendűt:
• Gödöllő Néptáncegyüttes Egyesület 6 millió forint
• Gödöllői Szimfonikus Zenekar Alapítvány 6 millió forint
• Talamba Közhasznú Egyesület (Talamba Ütőegyüttes) 5,5 millió forint
• Ad Libitum Alapítvány (Gödöllői Városi Fúvószenekar) 3 millió forint
• Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete 1,5 millió forint
• Cavaletta Művészeti Egyesület 1 millió forint
• Garabonciás Színtársulat 1 millió forint
• Gödöllő Táncszínház 1 millió forint
• Artesz Kórus alapítvány (Gödöllői Vegyes kar) 800 ezer forint
• Arpeggio Gitárzenekar Alapítvány 800 ezer forint
• Gödöllői Kulturális Szociális Egyesület (Gödöllői Népi Zenekar) 500 ezer forint
• Cimbaliband 500 ezer forint
• Club Színház 300 ezer forint

A fentieken túl a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány és a „GödöllŐsz” Fesztivál 3-3 millió forintos, míg a május végén esedékes Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál 1,3 millió forintos önkormányzati dotációt élvez.

Összegzésképpen elmondható, hogy a település irányítói ebben az esztendőben csaknem 330 millió forintot terveznek a helyi közművelődés, kultúra és kulturális események támogatására elkölteni a gödöllőiek közpénzéből. Azon lehet vitatkozni, hogy ez sok vagy kevés, netán, optimális. Ja, és azon is, hogy a „szerencsés kiválasztottak” milyen elvárásoknak kell, hogy megfeleljenek…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online