Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői atléta-sikerek Budapesten és Bécsben

2019-02-04 10:30:32

Február első hétvégéjén a serdülő korosztály (U16, 2004-2005-ös születésűek) számára rendezték meg a fedettpályás országos atlétikai bajnokságot, aminek helyszíne fővárosi BOK-csarnok volt. A viadalon a Gödöllői EAC fiataljai is rajthoz álltak, akik közül Szörényi István tanítványa, Simonváros Zille, valamint a Kovács Zoltán szakmai irányításával készülő Lippai Tünde (képen jobbra) bronzérmes lett. Előbbi rúdugrásban 330 centiméteres egyéni csúcsig jutott, míg utóbbi 152 centiméterre javította egyéni legjobbját.
Érdemes még kiemelni Viha Borbálát (edzője Kovács Gábor), aki 800 méteres síkfutásban okos versenyzéssel új egyéni rekordot (2:28,53 perc) állított fel, miként az is örömteli, hogy a GEAC valamennyi, egyéni számban rekortánra lépett atlétája egyéni csúcsot ért el.


A serdülők viadalával párhuzamosan zajlott a MASZ nyílt versenye, aminek keretében a többpróbázók megkezdték pénzdíjas Szuper Liga versengéssorozatukat. A hárompróba (110 méteres gátfutás, súlylökés, rúdugrás) gödöllői sikerrel zárult, miután az egykori rúdugró, Szamosi András – 2.062 pontot gyűjtve – minden vetélytársát maga mögé utasította. Edzője Zsivoczky Attila és Szörényi István.

Bécsben, az ASVÖ Vienna Indoor Gálán Nádházy Evelin 54,18 másodperces idővel nyerte a 400 méteres síkfutást február 2-án. Rajta kívül a gödöllői atléták két ezüstérmet is szereztek: Bézsenyi Gergely (200 méter, 21,64 mp – egyéni csúcs) és Deák Nagy Marcell (400 méter, 48,26 mp) révén.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online