Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Teliáron juthat földterülethez a gödöllői polgármester testvére és sógornője

2018-12-07 10:01:03

Bő tizennégy hónappal ezelőtt kisebb vitát váltott ki a gödöllői képviselőtestület tagjai között az a telekértékesítési szándék, ami a Szabó Pál utca és a Németh László utca által határolt területen helyezkedik el, alapterülete összesen 437 négyzetméter. Akkor az önkormányzati tulajdonú területrész mintegy felére, 219 négyzetméterre érkezett ajánlat, ám a potenciális vevők csak az értékbecslő által megállapított forgalmi érték felét szerették volna megadni.

Az adásvételi szerződés nem jött létre, mert a telekalakítási eljárás során a telekalakítási vázrajz nem felelt meg a településrendezési követelményeknek. A Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztálya a telekalakítási eljárást másodfokon is elutasította.

Időközben olyan megoldás született, amivel elháríthatóvá váltak a kifogásolt telekalakítási hiányosságok, így újra lehetett dönteni a szóban forgó terület értékesítéséről. Ezt a gödöllői önkormányzat tagjai november 22-én megtették, és olyan határozatot fogadtak el, ami szerint négy magánszemély vásárolhatja meg a 437 négyzetméteres ingatlant, összesen az értékbecslő által megállapított 3.584.274 forintos áron (8.202 forint/nm).  A 218 négyzetméteres nagyságú területrészért 1.788.036 forintot fizetnek, míg a fennmaradó 219 négyzetméteres terület megvásárlása 1.796.238 forintos kiadást jelent a polgármester testvérének és sógornőjének.
Gémesi György bejelentette érintettségét, és nem szavazott. Ennek következtében a képviselői véleménynyilvánítás 11 támogató és 2 tartózkodó voksot eredményezett.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online