Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Helytálltak a gödöllői fiúk a robotolimpia világdöntőjében

2018-11-18 19:53:31

November 16-18. között a Thaiföld fővárosától, Bangkoktól mintegy 700 kilométerre található Chiang Mai volt a házigazdája a XV. World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi döntőjének. Az eseményen – a Magyarországot képviselő nyolc egység egyikeként – részt vett a Gödöllői Református Líceum Gimnázium nemzeti döntőt megnyerő Team HUNGaRY elnevezésű csapata is, amely a nyílt kategóriában, a 40 indulót (ebből 10 európai) felvonultató szenior korcsoportban (16-19 évesek) mérette meg magát.

A képen látható, Tóth Kristóf, Bedő Zalán és Reményi Márton alkotta formáció vezetője a gödöllői tanoda fizika-informatika tanára, Unyi Katalin volt az ázsiai földrészen. A csapat munkáját és felkészülését azonban mások is segítették, így dr. Kőrösiné dr. Molnár Andrea (ötletgazda), Fabókné dr. Dobribán Fatime (dizájn), Szilágyi Júlia (angol nyelv) és Unyi Péter Álmos (fotók, videók).


A robotolimpia világdöntője témakörének az élelmiszerek fontosságát választották a thaiföldi szervezők. Ehhez igazodva dolgozta ki a gödöllői csapat azt a – piros csőrű sárga kiskacsákkal megjelenített – programot, aminek vezérelt robotjai segítséget nyújtanak az egészséges, minőségi táplálék előállításában és eljuttatják az élelmet az emberekhez. A szigorú zsűri tagjai szombaton kétszer, vasárnap egyszer tekintették meg a szóbeli kiegészítéssel lezajlott prezentációt, majd hosszas latolgatás után úgy döntöttek, hogy a gödöllői fiúkat nem rangsorolják dobogós helyre.

Jövőre, előreláthatólag november második hétvégéjén Magyarországon, azon belül Győrben rendezik meg a robotprogramozási olimpia világdöntőjét. Forrás: wro2018.org, facebook


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online