Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi György nem akarta provokálni Vécsey Lászlót uszoda ügyben

2018-10-08 17:08:42

Néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott, Gödöllői uszoda: miért nem teljesíti Vécsey László Gémesi György kérését? című cikkünkre L. Péterfi Csaba, a gödöllői polgármesteri hivatal polgármesteri kabinetjének vezetője – több csatolmányt is küldve – reagált.

A dokumentumok közül az élre kívánkozik Gémesi György idén augusztus 14-én keltezett levele, amiben felkérte Vécsey Lászlót, hogy adjon tájékoztatást az uszoda-beruházásról. Ebben a polgármester előre jelezte, hogy semmilyen provokatív kérdést nem fog kezdeményezni, kizárólag az építkezésre és annak befejezési időpontjára és körülményeire szeretne rákérdezni.

A másik egy közútkezelői nyilatkozat, amit dr. Nánási Éva címzetes főjegyző adott ki 2017. október 19-én, és aminek alapján Gémesi György – miként az a fentebb hivatkozott cikkben olvasható – megtagadta a tulajdonosi hozzájárulást.
Ennél a pontnál érdemes egy picit elidőzni, hiszen L. Péterfi Csaba megküldte a gödöllői képviselőtestület 2017. szeptember 21-i ülésének szavazási eredményét, miszerint: a települést irányító grémium száz százalékos támogatottsággal fogadta el azt a határozati javaslatot, ami kimondja, hogy a „Gödöllői uszoda beruházás I. ütem” megvalósítása keretében a körforgalmi csomópontot meg kell építeni az Isaszegi út és az Ady sétány találkozásánál.

Az egyhangú döntés azt jelenti, hogy az indítványt a gödöllői testület két Fidesz-KDNP-s képviselője is megszavazta. Simon Gellért hozzászólásában – többek között – elmondta, hogy a tanulmánytervből is kiderül, a csomópont jelenlegi állapotát csak a körforgalom javítja. Mivel az uszoda-beruházás költségvetésében lévő, a közúti kapcsolatok fejlesztésére fordítható összeg nem elegendő, Vécsey László erre a célra további 50 millió forintot kért és kapott. Ezzel az állam az Isaszegi úti csomópont kiépítési költségének a felét magára fogja vállalni.
- Arra kérem a képviselőtestületet, hogy próbáljon úgy határozati javaslatokat és igényeket megfogalmazni, hogy abból mindenkinek az derüljön ki, hogy tényleg jobbító szándékkal fogalmazza meg a képviselőtestület az észrevételeit, és nem politikai ügy kezd körvonalazódni annak kapcsán, hogy hogyan is lehetne lassítani a beruházást - zárta hozzászólását Simon Gellért.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online