Fedor Gábor • Az elmúlt évek legkomolyabb lehallgatási botrányát szellőztette meg egy nemzetközi oknyomozó együttműködés keretében a Direkt36. Mint kiderült, számos országban ismert újságírók, üzletemberek és ügyvédek százainak mobiltelefonjára telepíthették az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét, amit minden jel szerint a magyar állam is bevethetett. A július 18-án a köztudatba került, azóta sokak által sokszor hivatkozott, „lehallgatási listán” szerepelt a gödöllői polgármester, Gémesi György telefonszáma is szerepelt. Az ügy kirobbanásának hátteréről, valamint a Gémesi Györgyre vonatkozó részletekről Panyi Szabolcsot (felső képen), a Direkt36 oknyomozó újságíróját, a botrány egyik kirobbantóját kérdeztük.
Amint arról hírportálunk is beszámolt, hosszan tartó súlyos betegség következtében, július 27-én, életének 68. évében elhunyt Fogarasiné Deák Valéria (1954-2021). A tősgyökeres gödöllői közéleti szereplőt, egykori parlamenti képviselőt szeptember 20-án, a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában helyezték örök nyugalomra. Az alábbiakban az egykori barát és párttárs, Kovács Barnabás emlékező sorait olvashatják.
Ha minden az előzetes elképzelés szerint alakul, szeptember 26-a után kiderül, hogy a Pest megyei 6-os számú, gödöllői központú választókerületben ki lesz kormánypárti országgyűlési képviselőjelölt legfőbb ellenzéki kihívója a jövő tavasszal esedékes parlamenti választáson. A szerepkörre hárman (Hohn Krisztina, Simon Erika és dr. Varga Zoltán) kandidálnak. Mindhármukhoz volt három egyforma + egy eltérő kérdésünk. Íme, a válaszok!
Szeptember 1-jén, szerdán kezdetét veszi a 2021/2022-es tanítási év. A tanév kezdetével új és régi barátok, közösségek várnak mindenkit, azonban az odafigyelés, az óvatosság a régi marad! A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai – miközben sikeres, biztonságos, egészségben gazdag tanévet kívánnak az érintetteknek – az alábbi hasznos tanácsok megszívlelését ajánlják a dákoknak és szüleiknek egyaránt.