Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hárman kapják meg a két személynek adható Gödöllő Vállalkozója díjat

2018-09-14 10:51:52

A gödöllői képviselőtestület tagjai még az első félév záró, június 21-én lezajlott zárt ülésén jóváhagyták, hogy idén kik vehetik át a helyi önkormányzat által tizenhat esztendeje alapított Gödöllő Vállalkozója díjat. A kitüntetésre leginkább méltónak ítélt személyeket nyolc jelölt közül választották ki. Az elismerésben részesülő vállalkozók díszoklevelet, a pelikános kutat ábrázoló bronzplakettet, illetve a város címerével ékesített asztali zászlót kapnak, pénzjutalom azonban nem jár nekik.

A városatyák nem mentek szembe a döntés-előkészítő gazdasági bizottság javaslatával, ezáltal 2018-ban Falk László és Kovács Istvánné megosztva, valamint Mogyorósi Zsolt kapja meg az évente legfeljebb két személynek odaítélhető elismerő címet. A díjátadó ünnepséget szeptember 20-án, csütörtökön 11 órától rendezik meg a vasútállomáson található Királyi váróban.

Íme, a felterjesztők által megfogalmazott indoklások, amik meggyőzték a döntéshozókat:
Kovács Istvánné
és Falk László több évtizede működtetik mezőgazdasági termeltetéssel és vetőmag nagykereskedéssel foglalkozó vállalkozásukat Gödöllőn. A város számára több évtizede jelent ez a cég komoly adóbevételi forrást, emellett megélhetést biztosítanak tucatnyi kvalifikált munkaerőnek, külsős beszállítónak és munkatársnak. Tulajdonosokként egy jelentős magyar tulajdonú, nyereségesen gazdálkodó középvállalkozást működtetnek, mely állandóan fejleszti termeltetői kapacitását és nagykereskedelmi tevékenységét. Ezen túlmenően mindketten tevékenyen részt vesznek Gödöllő társadalmi életében, támogatva annak kulturális- és sportrendezvényeit, intézményeit és civil szervezeteit. Falk László személyesen is részt vesz sokak szórakoztatásában a gödöllői színházi társulat tagjaként. Emellett az asztalitenisz-csapat tagjaként, aktív sportolóként is helyt áll a városért.

Mogyorósi Zsolt a gödöllői Barkács Center ügyvezetője, tulajdonostársa és szakmai vezetője. A Barkács Center jogelődje 1990-ben, akkor még egyéni vállalkozásban alakult meg Gödöllőn, célja a helyi igények magas szintű, minél sokrétűbb kiszolgálása volt. 1994-től saját üzletházban (Testvérvárosok útja), 2004-től pedig kft. keretein belül folytatta üzleti tevékenységét. Az árukészlet a legszélesebb barkács- és műszaki áruskálát öleli fel. A vállalkozás üzleti filozófiája, hogy azonos célra – minőségben és árban – a legkedvezőbb alternatívát tudja ajánlani. A vállalkozásban 6 fő alkalmazott és 2 fő tulajdonos dolgozik. Gödöllő és vonzáskörzete életében hiánypótló feladatot látnak el a bőséges kínálattal és a széles választékkal, amit az eladógárda szakmai felkészültsége és segítőkészsége tovább fokoz.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online