Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Október első napjáig tart a nevezés a GKRTE év végi gasztronómiai versenyére

2018-09-10 17:10:29

A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) és a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi-, Vendéglátó-ipari- és Idegenforgalmi Kara 2018-ban is megrendezi a dr. Ketter Lászlónak emléket állító hagyományőrző gasztronómiai versenyét. A szakmai évadzáró konferenciával egybekötött esemény december 4-én, kedden 8 órakor kezdődik a főiskola oktató kabinetjében (Budapest, V. kerület Alkotmány u. 9-11.).

A Benke László olimpiai bajnok mesterszakács szakmai irányításával működő zsűri ezúttal a pulykából – de lehetőleg nem a pulyka melléből – készült előételek vagy levesek és főételek, valamint gesztenye felhasználásával készült desszertek minősítését, értékelését, az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” vándordíjának, a főtámogató Gallicoop Zrt. elismerő címének, illetve a verseny támogatói által felajánlott díjak odaítélését végzi.
A versenyre három kategóriában jelentkezhetnek a 3-5 fős csapatok: a hagyományőrzők (civil szervezetek, önkormányzatok, intézmények képviselői), a szakemberek (éttermek, vendéglők, szállodák szakemberei) és vendéglátó-ipari szakmunkás-, szakközépiskolai tanulók, főiskolai- és egyetemi hallgatók külön-külön elbírálásban részesülnek.

Jelentkezni legkésőbb október 1-jéig (hétfő) lehet, postai úton a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület 2100 Gödöllő, Patak tér 7. címén, illetve az egyesület gkrte@vnet.hu. email elérhetőségén.
A GKRTE XVII. dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyével kapcsolatosan további részletek és információk az ide kattintva elérhető felhívásban olvashatók.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online