Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megnyílt a Szent István Egyetem tizenkilencedik tanéve

2018-09-03 15:55:17

Szeptember 3-án megnyílt a Szent István Egyetem (SZIE) 2018/2019-es tanéve. Az intézmény gödöllői aulájában megrendezett nyilvános szenátusi ülésen részt vett Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke (képen balra), Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára (jobbról a második), Baráth István dandártábornok, a Magyar Honvédség Logisztikai Központjának parancsnoka, valamint Magyar Ferenc, a SZIE kancellára (jobbról az első). A tanévnyitó ünnepség keretében ünnepélyesen aláírták a Magyar Honvédség Logisztikai Központ és a SZIE közötti együttműködési megállapodást – olvasható az egyetem médiaközpontja által kiadott sajtóközleményben.

- Ezekben a napokban több mint 3.200 hallgató kezdi meg felsőfokú tanulmányait karainkon, Gödöllőn, Budapesten, Szarvason, továbbá Kisvárdán és határainkon túl, Beregszászon, Csíkszeredában, Révkomáromban és Zentán. Intézményünk a tíz legnépszerűbb egyetem közé tartozik Magyarországon. Felvételi eredményeink is azt tükrözik, hogy magas színvonalú képzéseink, kutatási kapacitásaink, hazai, valamint nemzetközi szakmai kapcsolataink révén elismert szerepet töltünk be a magyar és a nemzetközi felsőoktatásban. Vonzók vagyunk azon fiatalok számára, akik képzési területeinken szeretnének alap- vagy mesterdiplomát, illetve tudományos fokozatot szerezni – emelte ki ünnepi köszöntőjében dr. Tőzsér János, a SZIE rektora (képen balról a második).

Németh Szilárd miniszterhelyettes köszöntőjében elmondta, hogy korunkban a biztonság átfogó értelmezést nyer és követelményei a katonai mellett a társadalmi és gazdasági élet szinte valamennyi területére kiterjednek. Az államok stabilitását, a polgárok jólétét ezek együttes kezelésével, felkészüléssel, együttműködéssel érhetjük el. Magyarország védelmi képességei a honvédség mellett a hazáért tenni akaró polgárok felkészültségében és tudásában rejlenek, hangsúlyozta a miniszterhelyettes, hozzátéve, hazánk csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn a világban. A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos ösztöndíjrendszere és az önkéntes tartalékos katonai szolgálat kínálta lehetőségek az érdeklődő fiatal hallgatók céljainak elérését is segítik. A felsőoktatás és a honvédelem együttműködése azért is fontos, mert a magas színvonalon működő egyetemek a tudomány és a kutatás motorjaiként új képességekkel növelhetik az ország biztonságát. A magyar fegyveres erők modernizációja mellett elengedhetetlen a honvédség bekapcsolódása a civil kutatásokba és oktatásba. Ezt elősegítendően köt együttműködési megállapodást a tárca a Szent István Egyetemmel is.


Az elsőévesek beiktatását követően, 59 állami ösztöndíjas doktorandusz-hallgató is megkezdte tanulmányait a SZIE-n, valamint az ünnepélyes eseményen átadták az oktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjait, amiket 44 hallgató vehetett át kiemelkedő teljesítményéért.
A most megnyílt tanév a 2000 januárjától – a gödöllői központú választókerület akkori országgyűlési képviselője, Gémesi György kezdeményezésére – Szent István nevét viselő egyetem tizenkilencedik oktatási idénye.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online