Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egy pontrúgás döntött a Gödöllő javára a bajnoki nyitányon

2018-08-18 19:18:05

Új bajnoki év, új remények. Bízva a minél jobb szereplésben, hazai környezetben vágott neki a 2018/2019-es Pest megyei I. osztályú pontvadászatnak a döntően fiatalokból álló gödöllői tizenegy. Adminisztratív okok miatt a nyáron szerződtetett új edző, Pozder Nenad a kispad mellől irányította játékosait.

Az első bő negyedóra említésre méltó esemény nélkül telt el. Majd a 18. percben egy, a hazai gárda javára megítélt szabadrúgás után ölelkezhettek a fehérek. Amint a képen is látható, Milkó Dániel (5) bal lábbal parádésan tekerte a labdát a dunavarsányi kapu jobb oldalába. Szimpatikus volt, hogy vezetése birtokában nem állt vissza a gödöllői legénység, sőt, újabb helyzeteket sikerült kidolgozni.
A legnagyobbat a találkozó második félidejének elején, amikor a kapufa mentette meg a vendégeket egy újabb góltól. Bő egy órányi játékot követően fáradni kezdett a házigazda alakulat, ezáltal nagyobb tér jutott a dunavarsányiaknak. Az ütközet krónikájához tartozik, hogy az utolsó percekben a szerencse és Hesz György kapus hatalmas bravúrja is kellett ahhoz, hogy ne szülessen meg az egyenlítő találat, és a gödöllői formáció győzelemmel kezdje a bajnoki idényt.


Pest megyei I. osztályú bajnokság, 1. forduló:
Gödöllői SK – Fémalk-Dunavarsány
1-0 (1-0)
Góllövő: Milkó Dániel.
A Gödöllői SK csapata 3 ponttal, 1-0-ás gólkülönbséggel a tabella 7. helyét foglalja el. Következik: Szentendre VSE – Gödöllői SK augusztus 25., szombat 17 óra.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online