Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi pártja érdekét nézi, amikor lemond mandátumáról

2018-04-27 17:00:42

Beigazolódott az, amire előzetesen számítani lehetett. Gödöllőt csak a körzetben április 8-án győztes Vécsey László képviseli majd az új, május 8-án megalakuló parlamentben.
Annak ellenére lesz ez így, hogy Gémesi György, a város polgármestere, az Új Kezdet Párt elnöke a 3. helyen volt az LMP, hét bejutó helyet érő listáján. Gémesi azonban, a választmány véleményét kikérve, úgy döntött, hogy felveszi mandátumát, de – a polgármesteri tisztséggel való összeférhetetlenség megszüntetése miatt – 30 napon belül párttársa, Hohn Krisztina, az Új Kezdet egyik alelnöke javára lemond arról. Mivel Hohn Krisztina –, aki a Baranya megye 2. számú választókerületben indult, és 9,15%-os támogatottságot ért el – a komlói járáshoz tartozó Mánfa polgármestere, időközi választást kell majd kiírni a szóban forgó településen.

Gödöllő első emberének lehetősége lett volna másnak is átadni a mandátumát, például, a listán 9. helyen rangsorolt, gödöllői illetékességű Lengyel Szilviának, ám nem ezt tette, hanem azt az érdeket tartotta fontosabbnak, hogy az általa vezetett pártnak teremtsen parlamenti képviseletet.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online