Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Átvette megbízólevelét Vécsey László

2018-04-24 10:21:53

Gödöllőn az elmúlt időszakban az volt a „szokás”, hogy a körzet megválasztott országgyűlési képviselője a központi település képviselőtestületének soron következő ülésén veszi át megbízólevelét. Ezúttal azonban – a jogorvoslati eljárások miatt – másként alakultak a dolgok, és dr. Szőke Pál, a gödöllői központú, Pest megyei 6-os számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottságának elnöke nem április 19-én, hanem öt nappal később, április 24-én, a polgármesteri hivatal Szabadság tér 6. szám alatti épületében adta át a dokumentumot az április 8-i parlamenti voksoláson a körzetben 45,92 százalékos arányban győztes Vécsey Lászlónak (Fidesz-KDNP).


A megbízólevél átvételét követően Vécsey László – aki az eseményre feleségével érkezett, és sorrendben harmadszor élte át ezt a megtiszteltetést – köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy nagy számban éltek a választás lehetőségével, és helyben is a demokrácia ünnepévé tették április 8-át.
- Örömmel tölt el politikai közösségünk egysége és bizalma, ami még több munkára sarkall. Hiszem, hogy harmadszori megválasztásommal azok is nyertek, akik nem rám szavaztak, ha most még netán nem is így gondolják – fogalmazott a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online