Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pontatlan volt és az is maradt a gödöllői tizenegy

2018-03-10 16:36:03

A hazai gárda eddig egy meccset játszott tavasszal, amit megnyert (2-1) a Szentendre ellen. Ezzel szemben Sebestyén Ferenc különítménye két, minimális különbségű vereségen van túl, így a vizitálók már igencsak „éhesek” voltak a pontszerzésre.

Erre az első félidőben komoly esélyek mutatkoztak, ám a kínálkozó gólszerzési lehetőségeket a gödöllői játékosok rendre elpuskázták, ami – miként az a futballban általában – később visszaütött. A második félidő közepén vezetéshez jutott a hazai társulat, majd az erőnléti gondokkal is küszködő GSK-legénység az egyenlítés érdekében kitámadott. Fellazult és rendezetlen védelme azonban kapóra jött a szecsőieknek, akik egy kontratámadás végén a 89. percben bebiztosították diadalukat.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 18. forduló:
Tápiószecső FC – Gödöllői SK 2-0
(0-0)
A Gödöllői SK csapata 14 ponttal, 20-27-es gólkülönbséggel a tabella 12. helyét foglalja el. Következik: Gödöllői SK – Szentendre VSE március 17., szombat 15 óra, Táncsics Mihály úti sportcentrum.


További, gödöllői érdekeltségű mérkőzés:


Pest megyei II. osztályú bajnokság, Északi-csoport 17. forduló:
VS Dunakeszi – Gödöllői Egyetemi AC 7-0
(4-0)
Tizenhat mérkőzés alapján a Gödöllői EAC együttese 11 ponttal, 30-64-es gólkülönbséggel a csoport tabellájának 14. helyezettje.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online