Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Jogsértő volt-e az LMP-s jelöltet támogató aláírásgyűjtés?

2018-02-22 14:04:18

Amikor a február 22-i gödöllői képviselőtestületi ülés résztvevői és meghívott vendégei már azt hitték, elmarad a vita a tanácskozáson, Molnár Árpád, a Fidesz-KDNP képviselője (képen balra) az egyebek napirendi pontban azt kérdezte Gémesi Györgytől: mennyire tartja szabályszerűnek azt, hogy a gazdasági bizottság ülésén a lokálpatrióta klubos képviselők a polgármester által favorizált LMP-s képviselőjelölt számára gyűjtenek aláírásokat?

Gémesi láthatóan felbosszantotta magát a kérdésen, és – mivel személyesen nem volt jelen – arra kérte a bizottság ülésén résztvevő képviselőtársait, adjanak magyarázatot a felvetésre. Halász Levente bizottsági elnök elmondta, hogy az ülés megnyitása és lezárása között biztosan nem történt aláírásgyűjtés, és ez a napirendi pontok között sem szerepelt. Györfi Beáta elismerte, nála ugyan voltak az LMP-s jelölt nevére felvett aláíróívek, de a bizottsági ülés alatt senki nem szignózott. Lantai Csaba alpolgármester is megerősítette ezt, de hozzáfűzte: előtte és utána volt aláírásgyűjtés.
Az ügy tisztázásába dr. Nánási Éva címzetes főjegyző asszony is bekapcsolódott, ő azt mondta, hogy a bizottság ülés folyamán biztosan nem történt aláírásgyűjtés, egyébként pedig nem tartja jogilag aggályosnak, hogy a hivatali épületben munkaidőn kívül zajlik ilyen tevékenység.

A vita kvázi lezárásaként Gémesi György magához ragadta a szót, és – hivatkozva az előtte nyilatkozókra – erős indulattól vezérelve azt szajkózta, hogy a bizottság ülésén nem történt aláírásgyűjtés, ezért vádaskodásnak tekinti a felvetést. A polgármester hozzátette: miért ne lehetne egy képviselőjelöltnek, aki más párttal szimpatizál, aláírást gyűjteni? Ilyet csak a Fidesznek lehet? Amikor Molnár Árpád ismét szót kért, a város első embere úgy válaszolt, hogy – mivel már többször szólhatott – majd az ajtón kívül reagálhat.


Az „ajtón kívül” Molnár Árpád érdeklődésünkre elmondta, hogy a gazdasági bizottság február 20-i ülésén a saját szemével látta, hogy a napirendi pontok tárgyalása közben körbejár az LMP-s képviselőjelölt aláírásgyűjtő íve, és amikor megérkezett az asztalon ott volt a szórólapja is. Egyelőre nem kívánta megnevezni, hogy kik írták alá az ülés alatt az ívet, de ha kell, akkor vállalja, hogy kimondja a neveket.
Még nem tudni, milyen következményekkel jár majd az eset, tudomásunk szerint a Fidesz a választási bizottsághoz fordul jogorvoslatért.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online