Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szakgimnáziumi hallgatók rivalizáltak a gödöllői egyetemen

2018-01-26 18:17:28

Sikeresen lezajlott az I. Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek elődöntője, aminek a Szent István Egyetem (SZIE) biztosított helyszínt január 26-án, Gödöllőn. A központi írásbeli elődöntőjére több száz végzős szakgimnáziumi hallgató érkezett az ország minden területéről – olvasható a SZIE Médiaközpont által kiadott közleményben.

A Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett országos tanulmányi versenyek elődöntőjére összesen 450 középiskolai hallgató jelentkezett. Az I. Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeken szereplő tanulók tudásának mérése két fordulóban történik. Az elődöntő versenyeket január 26-án rendezték meg, a döntő versenyek pedig március-áprilisban lesznek.

Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora elmondta, büszkeséggel tölti el az intézményt, hogy egy ilyen nagyszabású tanulmányi versenynek lehet helyszíne. A Szent István Egyetemnek és a versenyzőknek is nagy felelősség ez a megmérettetés, hiszen a vizsgázók a tudásukról adnak számot, nekünk pedig az esemény zavartalan lebonyolítását kell biztosítanunk – tette hozzá a felsőoktatási intézmény vezetője.


A Szent István Egyetem a beiskolázási program keretein belül tájékoztató előadásokat szervezett a diákokat kísérő pedagógusoknak is, ahol bemutatta színes képzéseit nem csak az agrár-, de az élelmiszer-tudományi és a gazdaságtudományi területeken is. A „Hello Modern Agrárium” elnevezésű, az agrárágazatot népszerűsítő kommunikációs kampány is jelen volt, amire konzorciumban a Kaposvári Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Karával együtt 790 millió forint támogatást kaptak.

A mezőgazdasági gépész középiskolai versenyt – a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével – február 2-án rendezik meg a Szent István Egyetemen.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online