Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, a NAV számol

2018-01-18 10:44:22

A személyijövedelemadó-bevallás tervezetét 2018-ban azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást – tájékoztatta hírportálunkat a Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérelmet nem kell benyújtani.

A tervezet, akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV március 15-től az Ügyfélkapun keresztül elektronikus formában elérhetővé teszi.

Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304, az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn), vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, illetve az ügyfélszolgálatokon. A gödöllői kirendeltség elérhetősége: Kossuth Lajos u. 74., telefon: (28) 420-801 (ügyfélfogadás: hétfő 8.15-17.30 óráig, kedd 8.15-12 óráig, szerda és csütörtök 8.15-16 óráig, péntek szünnap).

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület január 8-a óta elérhető a NAV honlapján, illetve a kormányzati portálon.
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron egyaránt rendelkezni.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online