Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kormánypárti szerepkörben vitáztak a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulói

2017-12-12 10:15:19

December 7-én 56. alkalommal rendezték meg a Demokráciajáték az Országházban programsorozatot. Ezen a napon a kormánykoalíciót a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium (Ősz-ülők Társasága) és a gödöllői Török Ignác Gimnázium (Téli Menedék Fórum), az ellenzéket pedig a budapesti Varga Márton Kertészeti és Földmérő Szakgimnázium (Tavaszi Megújulás Szövetség), illetve a pécsi Széchenyi István Gimnázium (Jövő Nyárért Egyesülés) adta – tájékoztatta hírportálunkat az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának munkatársa.

Az ülésteremben az alkalmi pártok a folyóírás eltörléséről és a kötelező gépírás bevezetéséről a közoktatásban szóló törvényjavaslatot tárgyalták, amit ezúttal az ellenzék, nevesen a Tavaszi Megújulás Szövetség nyújtott be.
A nap folyamán – a javaslat mellett – nyolc módosító indítványról tárgyaltak, amik közül hatot (az Ősz-ülők Társasága négyet, a képen látható gödöllői Téli Menedék Fórum pedig kettőt) a kormánypártok nyújtottak be, míg az ellenzék két módosító javaslattal érkezett (egyet a Tavaszi Megújulás Szövetség, egyet pedig a Jövő Nyárért Egyesülés terjesztett elő).


Talán az ellenzék túlzott magabiztosságának volt köszönhető, hogy a kormánypártok heves támadásait nem igazán próbálták meg visszaverni, viszont saját javaslataik mellett sem kardoskodtak. Ennek eredményeként érvényesült a kormánypárti politika: az ellenzék két módosító javaslata a bizottsági munkák során elbukott, így a Törvényalkotási bizottság a hat kormánypárti módosítóról szavazott. Néhány korrekcióval pedig mind a szakbizottság, mind az Országgyűlés elfogadta a módosított törvényjavaslatot.
A nap lezárásaként a pártok szóvivői sajtótájékoztatón értékelték az eseményeket.  


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online