Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői cég fejlesztheti a város főterét

2017-12-02 10:43:50

Amint arról korábban beszámoltunk, a főtér fejlesztése tárgyában kiírt közbeszerzési felhívásra néhány hónapja nem volt jelentkező. Az újabb kiírás azonban értesülésünk szerint eredményes volt, négyen is kandidáltak a munkálatok elvégzésére. A nyertes a gödöllői székhelyű Bau-Trade Kft. lett, amely nettó 262 millió forintért vállalta el a kivitelezést, amivel 150 nap leforgása alatt kíván végezni.

A műszaki dokumentációban foglaltak szerint feladata – mások ellett – egy földszintes, kettő részből álló, összesen bruttó 443 négyzetméteres alapterületű támfalépület megépítése lesz. Ezen belül z iroda- és kiszolgáló épületrészek két funkcionálisan elkülönülő részre tagozódnak. Az épület a mára elbontott egykori városháza pinceszintének szerkezeti rendszeréhez, illetve a Városháza lebontását követően megmaradó csömöszölt beton sávalapok struktúrájához igazodóan kerül kialakításra. Az egyszintes új támfalépületet a Petőfi Sándor utcai hivatali parkoló és a főtér között meglévő szintkülönbséget kihasználva, részben a terepbe süllyesztve tervezték meg, dombszerűen kialakított zöld-tetős lezárással.
Az iroda épületrész iroda, tárgyaló és kiszolgáló (előtér, teakonyha, öltözők, szerver, hőközpont) helyiségeket foglal magában. A kiszolgáló épületrész rendezvényekhez kapcsolódó, eseti használatú színész öltöző helyiségcsoportot (közös előtérből nyitva 4 darab, egyenként 6 személy részére helyet biztosító öltözőt, valamint minden egységhez kapcsolódó kézmosót és WC-t) és raktárt, valamint nyilvános WC-csoportot (3 kézmosót, 3 WC fülkét és 3 darab piszoárt tartalmazó férfi, valamint 3 kézmosót és 6 WC fülkét tartalmazó női részből áll, melyen túl mozgáskorlátozott WC, pelenkázó és takarítószer tároló is kialakításra kerül) foglal magában.

Érdeklődésünkre a – gödöllői önkormányzat megrendelésére legutóbb mintegy 25 éve, a Petőfi iskola bővítésénél dolgozott – nyertes vállalkozás vezetője elmondta, hogy a december 10-ig tartó moratóriumot követően vehetik át a munkaterületet, ám az ünnepi időszakra való tekintettel a munkálatok minden bizonnyal csak január első napjaiban kezdődhetnek el. Ha semmi váratlan nem jön közbe, akkor a május végén esedékes gyermeknapra elkészül a fentiekben felsorolt tartalmú fejlesztés.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online