Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lengyel Szilvia nagyon örül a Kúria döntésének

2017-11-24 17:15:02

Amint arról hírportálunk beszámolt, a Kúria tanácsa október 31-én keltezett döntésével jogerős határozatot hozott arról, hogy törvényellenes a 2015 októberében kizárólag a Gémesi Györgyhöz köthető lokálpatrióta klubos képviselők által a közterületek használatáról elfogadott gödöllői önkormányzati rendelet bizonyos pontjaiban alkalmazott „politikai” szövegrész, ezért ezen rendelkezéseket megsemmisítette. A jogsértést annak idején Lengyel Szilvia, a Lehet Más a Politika (LMP) Gödöllőn élő egykori országgyűlési képviselője, a Pest Megyei Közgyűlés tagja (képen) tárta fel, ezért kíváncsiak voltunk, mi a véleménye a Kúria határozatáról.

- Nagyon örülök a Kúria döntésének. A gödöllőiek, hála az LMP kezdeményezésének, innentől fogva nagyobb szabadságot élveznek, bővítettük a helyi demokrácia lehetőségeit. A mi friss gondolkodásunk és tenni akarásunk kellett ahhoz, hogy egy eddigi rossz helyi gyakorlatot megváltoztassunk.
Kovács Barnabás az MSZP-től szeretné megmenteni a menthetetlent, azt, hogy az elmúlt években eszükbe sem jutott foglalkozni a gödöllőiek érdekével. A kormányhivatalhoz a saját tapasztalataink alapján fordultam, mert én szeretem a szavakat tettekre váltani, ellentétben vele. Így lehet más a politika – nyilatkozta hírportálunknak Lengyel Szilvia.

Időközben nyilvánosságot látott, hogy Lengyel Szilvia lesz az LMP országgyűlési képviselőjelöltje a Pest megyei 6-os számú, gödöllői központú választókerületben a jövő tavasszal esedékes parlamenti választáson. A pártjával együttműködő Új Kezdet elnöke, Gémesi György – aki előterjesztője volt a Kúria által bizonyos részeiben elmeszelt helyi rendeletnek – pedig az LMP országos listáján kap majd helyet.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online