Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Egy felejthetetlen este Londonban

2017-11-22 11:13:06

Idén 24. alkalommal rendezték meg az MTV EMA díjátadóját, amin a Gödöllőn is szolgáltató Invitel egyik ügyfele is ott lehetett kísérőjével. A távközlési cég és a magyar MTV közös online játékának nyertese a gödi illetékességű Kósa József lett, akinek két fia utazott Londonba, hogy a helyszínen kövessék nyomon Európa legrangosabb zenei gáláját.

November 12-én rendezték meg a Music Television (MTV) éves Europe Music Awards (EMA) zenei díjátadóját a legnevesebb nemzetközi sztárok részvételével. Bizonyára sokunknak ismerősen cseng Demi Lovato, Shawn Mendes vagy a Clean Bandit neve – nem véletlen, hiszen mindhármuk meghatározó szereplője a világ popzenei életének, idén pedig az MTV Europe Music Awards-on is felléptek. A nemzetközi hírességek mellett ebben az évben a magyarok is főszerepet kaptak: november 2-án zárult az MTV Best Hungarian Act kategória szavazása, aminek győztese Rúzsa Magdi lett, így ő vehette át a legjobb magyar előadónak járó díjat.
Idén is 14 kategóriában választották ki Európa legjobb előadóit. Az abszolút győztes a 19 éves kanadai Shawn Mendes lett, aki három díjával a gála legtöbb elismerését gyűjtötte be.

Az MTV EMA idei díjátadója Londonban volt, ahol a Gödöllőn is szolgáltató Invitel és a magyar MTV csatorna közös játékának győztesei is részt vehettek. A nyertesként kisorsolt Kósa József két fia utazott a helyszínre, ahol élőben követhették nyomon az eseményeket és bulizhattak a legnagyobb sztárokkal.
- A Clean Bandit, Zara Larsson és Anne-Marie fellépését vártam a leginkább. Ismertem már a számokat korábbról, de sokkal jobban élveztem élőben, mint rádión keresztül hallgatni. Az MTV EMA során leginkább a szervezés kiválósága, a fény-, hang- és látványtechnikai elemek tetszettek. Összességében nagyszerű lehetőség és egyben élmény is volt számomra, remélem a jövőben is szerencsém lesz, és el tudok jutni hasonló zenei eseményekre – mesélte az eseményről a gödi illetékességű nyertes idősebb fia, Péter.


A nyereményjátékban azok az ügyfelek – köztük gödöllőiek is – vehettek részt, akik Invitel IPTV vagy digitális kábeltévé előfizetők, Családi vagy Családi HD csomaggal rendelkeznek és regisztráltak ezen az oldalon. Emellett azok is bekerültek a sorsolásba, akik az Invitel fent említett televíziós szolgáltatásának valamelyikét igénybe véve újonnan fizettek elő az adott Családi csomagra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online