Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bőven jut forrás a kistarcsai kórház megújítására

2017-10-25 16:38:40

Az Egészséges Budapest Programmal a valaha volt legnagyobb fejlesztés indul el a fővárosban. A program keretében megújuló kistarcsai Flór Ferenc kórház az egyik legideálisabb helyen fekvő kórház az országban, mivel közel van az autópályákhoz, és Budapestről is gyorsan megközelíthető - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán (képen jobbra), az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az intézményben megtartott október 25-i sajtótájékoztatón.

A kórház összesen 17,7 milliárd forintból újul meg, ennek első lépéseként kétmilliárd forintos fejlesztés indul idén - közölte a gödöllői központú választókerület országgyűlési képviselője. Vécsey László (képen balra) elmondta, hogy a 700 milliárd forintos Egészséges Budapest Program keretében már idén 40 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre a fővárosban és Pest megyében. Ebből 21,7 milliárd forintot szánnak orvostechnológiai beruházásokra, 18,3 milliárdot pedig építészeti tervezések megkezdésére.

Vécsey László szólt arról, hogy a kórház fejlesztése már az idén megkezdődik kétmilliárd forintból, ebből összesen 1,2 milliárd forintot a diagnosztikai, terápiás orvostechnológiai eszközpark megújítására és az informatikai háttér kialakítására fordítanak.
Az országgyűlési képviselő kitért arra, hogy a belső fejlesztések mellett 718 millió forintból megkezdődik az építészeti fejlesztések tervezése is, amely magában foglalja az energetika, a liftek, a konyha, de még a közúti úthálózat felújítását is. Hozzátette: ebből az összegből hozzák létre a járóbeteg-ellátást végző rendelőintézetet és a belgyógyászati ellátást biztosító épületet, továbbá fejlesztik a sürgősségi osztályt.


Vécsey László közölte, hogy európai uniós forrásokból további 2,617 milliárd forint áll rendelkezésre a kórház épületeinek energetikai korszerűsítésére, ami már az idén elkezdődik, és elindul a tető és homlokzat szigetelése, a nyílászárók cseréje és a fűtés korszerűsítése is. Forrás: MTI; kormany.hu


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online