Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nyolcadszor nyerték meg az Ádám László röplabda emléktornát a gödöllői lányok

2017-10-08 17:52:44

Október 8-án tizennyolcadik alkalommal rendezték meg Gödöllőn az Ádám László női röplabda emléktornát, aminek helyszíne – akárcsak tavaly – a Török Ignác Gimnázium tornacsarnoka volt. Az NB I-es csapatok bajnoki ráhangolódását szolgáló megmérettetés-sorozaton idén mindössze három társulat rivalizált: az MTK Budapest mellett, a Jászberény és a hétszeres Ádám-kupa győztes, az új idényben a Grózer György, Szalay Attila alkotta edzőpáros szakmai irányításával dolgozó Penta-Gödöllői RC.


A résztvevők körmérkőzéses rendszerben döntötték el a végső sorrendet. Városunk hatosa az MTK ellen nagy küzdelemben, szetthátrányból fordítva nyert, a jászságiak legyőzése viszont a vártnál könnyebben sikerült. A két győzelem az jelentette, hogy a gödöllői lányok nyolcadik alkalommal hódították el a díszes serleget.  Eredmények:
MTK – Gödöllő 2-3
Jászberény – MTK 1-3
Gödöllő – Jászberény 3-0

Végső sorrend: 1. Gödöllő 5 pont, 2. MTK 4 pont, 3. Jászberény 0 pont. A gödöllői csapat legjobb játékosa Lakatos Enikő lett.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online