Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Rendhagyó időszaki kiállítás a gödöllői múzeumban

2017-10-05 10:45:49

Október 13-án, pénteken 17 órakor Gyarapodó gyűjteményünk 2012-2016 címmel nyitják meg azt a rendhagyó időszaki kiállítást a Gödöllői Városi Múzeumban, ami arra hivatott, hogy bemutassa azon műtárgyakat, amik 2012 és 2016 között ajándékozás és vásárlás útján kerültek a múzeum gyűjteményébe. Az említett periódus alatt több mint 7 ezer műtárggyal gazdagodott a Hamvay-kúria épületében található múzeum.

Az időszaki tárlat különleges jellegét erősíti, hogy minden ajándékozótól bemutatnak egy-egy műtárgyat. Az új relikviák közül külön említést érdemel a gödöllői művésztelepen alkotó Juhász Árpád-hagyaték, amit 2016-ban kapott ajándékba a múzeum: akvarellek, naplók, igazolványok, valamint a gyermekművészethez köthető alkotások. Ugyancsak ajándékozás útján került a múzeumba a kiállításon bemutatott két nagyméretű Sidló Ferenc szobor, illetve az állandó kiállításon bemutatott Önportré.


A gödöllői múzeum cserkészanyagának legismertebb műtárgya Teleki Pál tiszteletbeli főcserkész tábori ágya, amit 2013-ban dr. Teleki Géza, Teleki Pál unokája adományozott a városi közgyűjteménynek. A következő esztendőben a Svájcban élő Danczkay Zoltán az 1947-ben megrendezett moissoni cserkész világtalálkozóhoz kapcsolódó relikviáit (igazolvány, jelvények) ajándékozta a múzeumnak. 2015 januárjában az ausztráliai Melbourne-ből kaptak egy e-mailt, amiben egy hölgy a 413. számú Csaba Cserkészcsapat működéséről érdeklődött. Mivel ez a csapat a hazai cserkészmozgalom 1948-as feloszlatásával megszűnt, és nem alakult újjá, a gödöllői közgyűjteménynek adományozta a csapat 1931-ben készített, 85x127 centiméter nagyságú, kiváló állapotban megmaradt hímzett selyemzászlaját.

A Gödöllői Városi Múzeum munkatársai köszönik az ajándékozók, adományozók támogatását. Az időszaki tárlat 2018 márciusáig tekinthető meg, szerdától vasárnapig 10 és 16 óra között. Forrás: godolloimuzeum.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online