Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lángoló konty egy gödöllői írónő tollából

2017-08-04 16:58:44

Néhány évvel azt követően, hogy – Pauline Simon név alatt – megírta első, Füstté vált életek című kötetét, másodszor is elszánta magát a könyvírásra Goldner Józsefné, keresztnevén Gyöngyi. A 91 éves, Gödöllőn élő asszony a Lángoló konty címet adta közel 200 oldalas kiadványának. A könyv története aktuális és tanulságos, szereplői kitalált személyek.

- Mint középiskolai irodalmi és idegen nyelvet tanító nyelvtanár, nyugdíjazásom utolsó évében elvégeztem egy idegenvezetői tanfolyamot. Utazgatva a turistáimmal, szabadidőmben lapokra írogattam. Miután abbahagytam az idegenvezetést, kezembe kerültek a lapok és hozzákezdtem könyvem írásához – idézi fel a kötet születésének előzményeit a városban sokat által ismert és tisztelt Goldnerné Gyöngyi.

Már a Lángoló konty cím is sejtelmes, a könyv mottója pedig a szerző szerint kettős: részint egy tanmese a szüleikkel még együtt élő gyermekeknek csellengéseik megelőzésére. Másfelől egyfajta riadó-fújás azoknak a nagyon elfoglalt szülőknek, akik napi feladataik mellett már nem szánnak egyáltalán időt saját gyermekeik néha igenis fontos problémáinak meghallgatására. Amiből következhet, hogy a magát feleslegesnek érző fiatal végső megoldásként a sok esetben komoly veszélyekkel járó csellengést választja. Mi több, hasonló sorsú társaival akár áldozatául eshet a bűnözés csábításának.

Goldnerné Gyöngyi 2.500 forintért kínálja Lángoló konty cím könyvét. A szerzőt a (28) 410-877-es vagy a (06-30) 233-3609-es telefonszámon érhetik el a kötet megvásárlása iránt érdeklődők. A fordulatokban gazdag történetet feldolgozó olvasmány – túl azon, hogy rendkívül tanulságos – ajándékként is megállja a helyét.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online