Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Tovább csökkenthet a gödöllői közalapítványok száma

2017-06-13 11:24:30

Május végi ülésükön a gödöllői városatyák öt, a helyi önkormányzat által a korábbi években életre hívott közalapítvány 2016-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is fordítottak néhány percet. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a grémium tagjai.

A 2000-ben létrehozott Tormay Károly Egészségügyi Közalapítvány megszűnése 2015. november 18-án emelkedett jogerőre. Az azt követő hónaptól az alapítvány gazdasági tevékenységet nem folytat, 40 ezer forintos záró pénzkészletét az egészségügyi központban helyezték letétbe.

Az elmúlt évben a Segítség Közalapítvány nem kért és nem kapott közpénz-dotációt az önkormányzattól, és támogatási kérelem sem érkezett az alapítványhoz, amelynek illetékesei kezdeményezték az alapítónál a korábbi években számos, elsősorban rezsihátralékos gödöllői család anyagi gondjainak enyhítéséhez hozzájáruló szervezet megszüntetését.

Alapvetően az önkormányzati támogatás (2.884.000 forint) és a pályázatokon elnyert pénzek (697 ezer forint) eredményezték a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány tavalyi bevételi forrását, miközben a közhasznú ráfordítások ugyanekkora összeget emésztettek fel.

Kis híján 1,7 millió forintos pozitívummal zárta a 2016-os évet a két és fél évtizede működő Gödöllő és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány, amelynek – szinte kizárólag az önkormányzati dotációnak köszönhetően – 4,1 millió forinttal gyarapodott a bankszámlája az elmúlt esztendőben, miközben a kiadási oldalon csaknem 2,4 millió forinttól szabadult meg a szervezet, amely áprilisban egy Dacia Dokker típusú személygépkocsit adományozott a rendőrségnek.

A Gödöllői Sport Közalapítvány beszámolójából kitűnik, hogy 2016-ban valamivel több mint 31 millió forintos bevételt realizáltak, miközben kiadásaik megközelítették a 21 millió forintot (ebből közel 9,3 millió forint személyi kiadás volt), így a döntően a közösségi tulajdonban lévő sportcélú ingatlanok – köztük a skatepark – hasznosításából származó üzleti tevékenységük eredménye 10,4 millió forintra rúgott.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online