Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szakmai sikerekben gazdag napokat tudhat maga mögött a Gödöllő COOP Zrt.

2017-05-25 11:59:25

Május 18-án komoly szakmai elismerésben részesült Borsi Istvánné, a Gödöllő COOP Zrt. kereskedelmi igazgatója, aki a hazai kereskedelemben nyújtott kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként átvehette a Gróf Károlyi Sándor Gazdaságfejlesztési Nagydíjat.
A kitüntetést a Nemzetközi Szövetkezeti Nap keretében az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke, dr. Zs. Szőke Zoltán adta át az arra érdemeseknek, köztük a Gödöllő COOP Zrt. kötelékében több évtizede eredményesen dolgozó Borsi Istvánnénak.


Az utóbbi években nem csak a gödöllői, hanem a környékbeli vásárlók is tapasztalhatták, hogy a Gödöllő COOP Zrt. – igazodva a növekvő igényekhez – sorra újította meg boltjait. A kereskedelmi cég legutóbb a mogyoródi Mázsa téren található 29-es számú egységét korszerűsítette, és az üzlet a napokban elnyerte az Év boltja címet a kereskedelmi lánchoz tartozó kisbolt kategóriában.
A versengést az Élelmiszer szaklap hirdette meg. A kiírásra összesen 76 színvonalas nevezés érkezett. A szakemberekből álló zsűri hosszas tanakodás után, különféle elbírálási szempontokat (vevőbarátság, vásárlói tér használhatósága, fenntarthatóság, esztétikai kialakítás, dekorációk kreativitása, arculat, egyedi ötletek) figyelembe véve választotta ki a kategória-győzteseket.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online