Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kósa Lajos nem érti, Gémesi miért nem mondja ki, hogy beleunt Gödöllőbe

2017-05-23 22:10:00

Május 23-án Álljunk ki Magyarországért! címmel lakossági fórumot tartott Vécsey László, a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője. A Rézgombos Inkubátor és Szolgáltatóház nagytermében lezajlott rendezvény vendége, előadója Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője volt.

Debrecen egykori polgármestere, hobbijának hódolva, motorral érkezett meg Gödöllőre. Mint elmondta, 20 perc alatt kiért, ám a szakadó esőben alaposan elázott. Szerkóját a fórum alatt volt ideje szárítani, hiszen csaknem két és fél órán át vázolta fel a 2010 óta tartó Fidesz-kormányzás eredményeit, a kedvezőre forduló demográfiai változásoktól, az eladósodás kis híján államcsődhöz vezetett megszüntetésén át, a napjainkban zajló – döntően bevándorlás-politikai – folyamatokig, amire a kormány a magyarok érdekeit, biztonságát szem előtt tartó intézkedéssekkel reagál.

Projektoros vetítéssel kísért előadása során Kósa Lajos figyelemreméltó kijelentéseket is tett. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a jövőt a gyermekek testesítik meg és nem a GDP alakulása, illetve azt is kiemelte, hogy 2011-ben nem lett volna jó összeszűrni a levet Soros Györggyel, mert akkoriban még támadható volt az ország pénzügyi stabilitása a spekulánsokkal szemben, de ma már ez nem így van. A frakcióvezető szpícsének egyik utolsó gondolata az volt, hogy szeretné, ha a 2018-as választáson olyan eredmény születne, ami garantálja Magyarországon a magyarok jövőjét.


Kissé nehezítette a fórum követhetőségét a helyszínen hozzászólók és kérdezők egyikének-másikának agyonbonyolított témafelvetése. Ettől függetlenül akadtak az előadónak is szánt megszívlelendő tanácsok. A legnagyobb tapsot a következő javaslat váltotta ki: aki odavan a migránsokért, vállalja, hogy 5 évig „eltarcsa” őket.

Leegyszerűsítve a dolgot, a gödöllői helyszín okán a legnagyobb érdeklődést az írásban feltett kérdések megválaszolása kísérte. Kósa Lajosnak lehetősége volt kifejteni a véleményét Gémesi György pártalapításával kapcsolatosan is. De erről majd később.
Szóba került ugyanis a gödöllői uszoda építése, amit még 2014 márciusában ígértek meg. Megtudtuk, hogy a kormány a héten tárgyalja meg azt az előterjesztést, aminek alapján nettó 862 millió forintos pótelőirányzatot biztosítanak a beruházás megvalósításához. A Vécsey László által szorgalmazott indítványt a Fidesz frakciója támogatta, így jó esély mutatkozik arra, hogy a kabinet tagjai is rábólintanak, és legkésőbb szeptemberben megindulhatnak a munkálatok.

És akkor, a Gémesi-ügy. - Onnan kell megközelíteni a dolgot, hogy Gödöllő polgármestere felhagyott a polgármesterséggel és országos politikai karrier építésébe kezdett. Megnyilvánulásai alapján nyilvánvaló, hogy a baloldalra akar tagozódni, mert a jobboldalon elutasítják a migránsok kötelező betelepítését, ő pedig ezt többszöri kérésre sem tette meg. A baloldalon van annyi törpeszervezet, mint égen a csillag, ebbe a sorba állnak be – mondta Kósa Lajos.
A frakcióvezető hozzátette, hogy véleménye szerint Gémesiék akciója részben öngyilkos, részben pedig közjogi értelemben káoszhoz vezethet. Ezt a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség összeférhetetlenségéből eredő faramuci helyzetekre utalva fejtette ki Kósa.

- Nem értem, mi ebben a jó. Aki országos választáson indul, azért teszi, hogy bejusson a parlamentbe. Ezt azonban közölni kell a választókkal, és nem hazudozni. Mondjuk így: emberek, beleuntam Gödöllőbe, félreállok. Ez lenne a becsületes, és nem a sumákolás – fogalmazott a kormánypárti politikus. – Igaz, én a polgármester urat sose tudtam kiszámítani. Soha nem tudtam, hogy, amit mond, azt komolyan gondolja, vagy kimegy az ajtón és már mást mond. Emlékezzenek rá, amikor az MDF válságban volt, ő volt az egyik biztos bizonytalansági pont.


Terítékre került a gödöllői Városháza bontásának és építésének kérdése is. Kósa Lajos ezzel kapcsolatosan azzal summázta gondolatait, hogy erre a célra olyan települések szoktak költeni, ahol minden fejlesztés megoldott, és van tartalékpénze az önkormányzatnak.
A fórum végén ismét előkerült a Gémesi-féle országos pártpolitizálás kérdése. Kósa Lajos kihangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta még soha senki nem jutott be a parlamentbe pártként, aki a választás előtt egy évvel ütötte fel a fejét és alakult párttá. – Aki józan ésszel gondolkozik, az teljesen kizárja ennek a lehetőség most is. Sőt, szerintem egyéni körzetet sem tudnak nyerni. Mi az ok? – tette fel a költői kérdést a frakcióvezető. Az egyik lehetséges válaszként azt monda: azzal, amit csinál, Vécsey László szekerét tolja Gémesi.

A helyszínen nem kaphattunk választ a „miértre” Gémesi Györgytől vagy pártjának képviselőjétől, mivel – bár, valamennyi a választókerületben regnáló polgármester kapott meghívást az eseményre – Gödöllő első embere nem tette tiszteletét.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online