Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Közel 90 órányi természetfilmet vetítenek le Gödöllőn

2017-05-18 10:54:06

Nyilvánosságra hozták az idei, immár 3. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál programját, aminek részletei ezen az elérhetőségen olvashatók. Az elmúlt évekhez hasonlóan – idén május 26-a és 28-a között – számtalan érdekes és izgalmas látványosságal várnak minden fesztivál-barátot a Gödöllői Királyi Kastélyban, ami a filmvetítések fő helyszíne lesz, valamint a kastéllyal szemben elterülő Alsóparkban, ami a szemléletformáló természet- és környezetvédelmi programjainknak ad otthont.

Az idei évben már nem csak a lovardában, hanem két szekcióteremben is lesznek vetítések három napon keresztül, amihez a hétvégére a városi könyvtár is csatlakozik helyszínként. Összesen közel 5.400 percnyi (csaknem 90 óra) természet- és dokumentumfilmmel várják az érdeklődőket. A kínálat bőséges, hiszen a világ 58 országából közel 300 film érkezett az idei nevezési felhívásra.

A vetítések mellett ezúttal is érdemes lesz minden egyéb programba belekóstolni. Pénteken és szombaton este a Jam for Nature-e lesz az alsóparki szabadtéri színpad, ahol az idei versenyzők bemutatkoznak a zsűrinek és a közönségnek: a zenei sokszínűség és a jó hangulat garantált.
Ugyancsak az Alsóparkban lesz megtekinthető a hazánkban első alkalommal megrendezett szabadtéri hulladékszobor-kiállítás, a Trash Art Magyarország. Több mint 10 csapat dolgozik a pályamunkákon, és a tervek alapján már most kijelenthetkük, hogy igazi műalkotásokkal találkozhatunk május 25-től.

Emellett lesznek kiállítások, állatbemutatók, népszerűsítik magukat a nemzeti parkok, társadalmi- és civil szervezetek a minden nap reggel 8 órától egészen késő estig – a természet - és környezetvédelem jegyében – tartó színes forgatagban, azzal a céllal, hogy minden fesztiválozó megtalálja a maga helyét, szerepét és feladatát környzete védelmében.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online