Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mennyibe kerül a gödöllői képviselőtestület működése?

2017-04-27 10:17:18

Április 27-i összejövetelükön a gödöllői képviselőtestület tagjai – mások mellett – az önkormányzati gazdálkodás 2016. évi zárszámadásának elfogadásáról is határoztak. A városatyák vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá az indítványt.

Az elmúlt esztendőben a gödöllői költségvetés kevéssel több mint 9,584 milliárd forintos (egy évvel korábban 7,424 milliárd forintos) bevételre tett szert, amiből mintegy 8,605 milliárd forintot (egy évvel korábban 5,036 milliárd forintot) költöttek el. A két összeg közötti, csaknem 979 millió forintos különbséget költségvetési maradványként nevesítették, ami döntő részben fejlesztési célokat szolgál. Többek között a Tormay Károly Egészségügyi Központ eszközeinek (informatika, labor, szemészet) megújítására is jut ebből a forrásból. A gödöllői önkormányzat költségvetési szervei 3,1 milliárd forintos bevételt teljesítettek, ami szűk 43 millió forinttal haladta meg az ez irányú kiadásokat.
A bő 3 milliárd forintos összegben tervezett helyi adóbevétel (építményadó, telekadó, iparűzési adó, idegenforgalmi adó, kommunális adó) az év végére megközelítette a 4 milliárd forintot. Főként a helyi cégek jártak az élen a forrás növelésében, akik a reméltnél több mint 800 millió forinttal fizettek be többet a gödöllői közkasszába. A tavaly év eleji bevezetése óta rendszeresen komoly vita és ellenérzés tárgyát képező kommunális adóból közel 195 millió forint folyt be 2016-ban.

Figyelemreméltó adat, hogy 2016-ban a 15 fős gödöllői képviselőtestület működési költsége alulról súrolta a 87 millió forintot, vagyis: a helyi népképviselet fenntartása havi szinten, átlagosan 7,25 millió forintban kerül a város adófizető polgárainak.

Gödöllő 2016-os gazdálkodása következtében az idei évre elfogadott költségvetés szabad felhasználású fejlesztési tartaléka csaknem 275 millió forintos előirányzattal gazdagodott. Ugyanakkor az elmúlt esztendőben 1 milliárd forinttal csökkent (3,9 milliárd forintról 2,9 milliárd forintra) a város forgalomképes (üzleti) vagyona, ami elsősorban az egyéb tartós részesedés mérséklődésének tudható be.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online