Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nettó 150 millióért bonthatják el a gödöllői Városháza épületét

2017-04-13 17:00:36

A gödöllői Városháza épületének bontása témakörben az első közbeszerzési eljárás sikertelen volt. A március 31-i lakossági fórumon Gémesi György polgármester azt mondta, hogy másodszorra már nem kell közbeszerzést kiírni, hanem ajánlatokat kérnek be, ami alapján kiválasztják a kivitelezőt. A polgármesteri hivatal vezetőjénél arról érdeklődtünk, hogy jogi szempontból megfelel-e az érvényben lévő törvényi előírásoknak ez az eljárási mód.

Kérdésünkre dr. Kiss Árpád aljegyzőtől kaptunk választ, aki arról tájékoztatott, hogy az épület bontása tekintetében 2016 novemberében került sor az első nyílt közbeszerzési eljárás megindítására, ami eredménytelenül zárult. Az első közbeszerzési eljárás eredménytelenségének megállapítását követően került sor a második közbeszerzési eljárás megindítására. A megismételt közbeszerzési eljárás a 2017. január 1-jén hatályba lépett törvényi módosítás rendelkezéseinek megfelelően került kiírásra. A jogszabály rendelkezése értelmében a nettó 300 millió forint értéket el nem érő építési (bontási) beruházások esetében lehetőség van meghívásos eljárás lefolytatására. A meghívásos eljárás sajátsága a jogszabályi rendelkezés értelmében, hogy az ajánlatkérő legalább 5 ajánlattevő részére megküldött ajánlattételi felhívással indítja az eljárást. Gödöllő Város Önkormányzata az ismertetett közbeszerzési eljárás típust választotta.
A megismételt közbeszerzési eljárás során 2017. március 6-án 5 ajánlattevő részére került a felhívás megküldésre és ezt követően került sor a közbeszerzési eljárás lefolytatására. Polgármester úr a fórum keretében elhangzott nyilatkozatában a bekért ajánlatok alatt ezen ajánlatokat értette. A megismételt közbeszerzési eljárás 2017. április 12-én a döntés meghozatalával zárult le.

Értesülésünk szerint több érvényes ajánlat érkezett be. Ezek közül az illetékesek az egy isaszegi és egy budapesti székhelyű kft. által alkotott SCB Konzorcium nettó 149.949.380 forintos ajánlatát tartották a legjobbnak. A vállalkozás 90 naptári napot jelölt meg a bontási munkálatok teljesítésére. A város idei költségvetésében a feladatra 170 millió forintot különítettek el. Ez nettó értéken számolva 132 millió forint körüli összeg.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online