Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Közel negyedmilliárd forintos támogatást nyert el a gödöllői kerékpárút

2017-04-04 11:15:10

Pest Megye Közgyűlése és a Nemzetgazdasági Minisztérium döntése alapján 10 településen összesen 32 kilométer hosszú kerékpárutat építenek 1,8 milliárd forintért a megyében. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból (VEKOP) megvalósuló támogatás célja, hogy a mindennapi közlekedési célú utazások esetén növekedjen a gyalogos-, kerékpáros-, vagy közösségi közlekedési módot választók részaránya a közlekedők körében.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összegének minimuma 10 millió forint, maximuma 500 millió forint volt. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. A felhívásra a települési önkormányzatok, vagy konzorciumaik nyújthattak be támogatási kérelmet.


A kandidálók között volt a gödöllői önkormányzat is, amely 248.340.934 forintos támogatást nyert el az észak-déli irányú főhálózatának 3,22 kilométeres hosszúságú I. ütemére – olvasható a petmegye.hu oldalon. A település idei költségvetési rendeletében megfogalmazottak szerint, 2017-ben is folytatódik a Kerékpárosbarát Város Program, méghozzá a tavaly elkészült Dózsa György úti (Körösfői és Széchenyi utca közötti) szakaszhoz kapcsolódóan (képen). A beruházás során a meglévő kerékpáros-gyalogos út felújítását, és szabványos méretre való kiszélesítését szeretnék elérni a Dózsa György út mentén, a Széchenyi utca és a Fővárosi Szociális Otthon közötti szakaszon, valamint ennek folytatásaként új gyalog- és kerékpárutat építenének ki egészen a Haraszti útig. A következő évek infrastrukturális elemei építési engedélyezési- és kiviteli terveinek elkészítését is tartalmazó előirányzatot 53 millió forintban határozták meg az idei gödöllői büdzsében.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online