Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Veszteséget termelt tavaly a szennyvíz-szippantás Gödöllőn

2017-03-24 11:42:18

Egy korábbi képviselőtestületi döntés szerint Gödöllő közigazgatási területén csak egyetlen vállalkozó, a fővárosi illetékességű Szepesi Zoltán láthatja el a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására vonatkozó kötelező feladatot.

Az önkormányzat és a vállalkozó közötti szerződés értelmében a szolgáltatást végző évente köteles részletes költségelszámolást adni. Ez március 23-án megtörtént, Szepesi Zoltán a 2016. március 15-e és december 31-e között időszakról kimutatta, hogy a 3.276.750 forintos bevétellel szemben – az éves alapköltség időarányos részét is beleértve – 3.580.317 forintos kiadása keletkezett. Vagyis a tevékenység 303.567 forint vesztséget termelt.

Összegzésében a vállalkozó megjegyezte, hogy mindent egybevetve 86 ingatlantulajdonos vette igénybe a kötelező közszolgáltatást. Az alapdíj beszedése csak azon ingatlan tulajdonosoknál volt lehetséges, akik igénybe vették az általa nyújtott közszolgáltatást, és azoknál is volt, hogy csak az igénybevétel napján adott hónap alapdíját tudta kiszámlázni. A megrendelések nagy részét olyan ingatlantulajdonosoktól érkezett, ahol a helyszín nehezen megközelíthető volt. A távolság és a terepviszonyok miatt a szippantáshoz két emberre volt szükség, és többször előfordult, hogy olyan nagy volt a szintkülönbség, hogy két szippantó autóval is ki kellett vonulni a helyszínre.
Szepesi Zoltán (képen) leírta, hogy a közszolgáltatás biztonságos fenntartása és gazdaságossága érdekében fontos lenne a nehezen megközelíthető helyszínek esetében többletköltség kiszámlázása, amennyiben a 20 métert meghaladja a szükséges csőlefektetés, valamint az is megfontolandó, hogy az 5 köbméter alatti elszállított mennyiségek esetén a díjat egységesen 5 köbméterre számítva kellene meghatározni.
A testületi ülésen elhangzott reagálásokból úgy tűnt, hogy a városvezetés nyitott a jelenlegi rendszer felülvizsgálatára.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online