Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Idén Cegléd ad otthont az egyházi- és világi borok versenyének

2017-03-06 10:48:18

Ebben az esztendőben immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) által meghirdetett Egyházi- és Világi Borok Versenyét. A 2006-ban hagyományteremtő szándékkal Gödöllőn útjára indított kezdeményezésnek egy évvel később Fót, majd 2008-ban Pécel, 2009-ben Mogyoród, 2010-ben Nagytarcsa, 2011-ben Tóalmás, 2012-ben Veresegyház, 2013-ban Nyársapát, 2014-ben Dány, két évvel ezelőtt Csömör, míg tavaly Isaszeg adott otthont.

Az idei eseménynek április 21-én, pénteken Cegléd lesz a házigazda települése. Az évről évre nagyobb népszerűségnek örvendő eseményre elsősorban olyan borászok, borászatok, vagy bortermelők jelentkezését várják, akik hagyományaikban követik az egyházi liturgiához használatos borok készítését, illetőleg pincészetük és/vagy boraik elnevezésében egyházi személyiségek, szentek nevét viselik. A bor és az egyház kapcsolata természetesen nem kizáró ok, hogy valaki részt vegyen a versengésben, ezáltal azok is nevezhetnek, akik úgy gondolják, boraik minősége kiállja a megmérettetést.

A versenyre fehér-, rozé-, siller- és vörösborokkal lehet nevezni, legkésőbb április 12-ig (szerda). Nevezési díj mintánként 2 ezer forint.
A benevezett borokról szakmai zsűri mond bírálatot. A legjobbnak értékelt 4 borminta elnyeri a BASF-CHAMPION címet. Az eredményhirdetést április 30-án, vasárnap rendezik meg Cegléden. A GKRTE által meghirdetett borversenyre történő nevezésről további részletek itt olvashatók.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online