Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Újraindul a radiológiai szakrendelés Gödöllőn

2017-02-24 11:06:51

Három, a helyi intézmények fejlesztését szolgáló témakör is szóba került a gödöllői önkormányzat február 23-i tanácskozásán. Ebből kettő a decembertől állami fenntartásba került iskolával kapcsolatos pozitívum.

• A kézilabda szövetség által sportágfejlesztési céllal jóváhagyott 80 millió forintos TAO-támogatás szolgálja a Hajós Alfréd Általános Iskola tornacsarnokának felújítását. A 100 millió forintot meghaladó beruházás beteljesüléséhez az önkormányzatnak 30 százalékos önrészt kell biztosítania.
• Mintegy 250 millió forintos, vissza nem térítendő, száz százalékos intenzitású dotációból valósulhat meg a Petőfi Sándor Általános Iskola hőszigetelése, illetve a Művészetek Háza Gödöllő épülete rekonstrukciójának harmadik, befejező üteme.
• Megoldódni látszik a Tormay Károly Egészségügyi Központba a radiológiai szakrendelés ellátása, miután – a polgármester elmondása alapján – sikerült orvost találni a területre. A várhatóan márciustól rendelő doktornő munkáját jelentős mértékben segíti majd az a 10,5 millió forintos önkormányzati támogatás, amiből kicserélik a röntgen-berendezés meghibásodott csövét.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online