Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Másfél milliárd forintra rúg a veszteség az egykori gödöllői hotelcégnél

2017-02-01 16:50:27

A gödöllői képviselőtestület többségi szavazással (11 igen, 3 nem és 1 tartózkodás) elfogadta azt a határozati javaslatot, miszerint: a 2016. december 6-a óta felszámolás alatt álló G- Magistratus Zrt. tavalyi év január 1-jétől december 5-ig szóló időszakról készült tevékenysége záró beszámolójának eredmény-kimutatásában csaknem 1,48 milliárd forintos veszteség van. A január 26-i döntésnek bőven van előzménye. Íme, néhány fontos momentum, a teljesség igénye nélkül:

• A Gödöllő belvárosában PPP-konstrukcióban kialakított Erzsébet királyné Szállodát korábban működtető G-Magistratus Zrt-t 2005. július 1-jén alapította a szentendrei székhelyű Öresund Holding Kft.
• A Dózsa György út 2. szám alatti épületben lévő szálloda 2008 márciusában kezdte meg működését. Az üzemeltető cég az első, tört évben csaknem 53 millió forintos, 2009-ben 74,6 millió forintos, míg 2010-ben 79,5 millió forintos veszteséget termelt.
• A G-Magistratus Zrt. közel 1,6 milliárd forintos részvénycsomagja 2009 februárjában a gödöllői önkormányzathoz, mint egyedüli tulajdonoshoz került.
• 2011 júniusában sem a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat, sem a könyvvizsgáló nem tartotta elfogadhatónak a G-Magistratus Zrt. 2010-es évre vonatkozó számviteli beszámolóját, amit a posztjáról nem sokkal ezt megelőzően lemondott vezérigazgató, dr. Komlós János nyújtott be.
• 2012-ben a társaság gazdálkodási vesztesége megközelítette a 94 millió forintot
• 2013 májusában a gödöllői szálloda ténykedését – egy ideig saját vállalkozása, a Hotel Expert Kft. ügyvezetőjeként is – irányító Varga Zsolt lemondott a vezérigazgató posztról.
• Normalizálandó a helyzetet az önkormányzat – miután a jelentkezők közül Laurán Csabát választotta vezérigazgatónak – 2013 júliusában szerződést kötött az Accent Hotels Management Kft-vel, mint a hazai szállodaiparban eredményesen működő szakmai társasággal.
• 2015 decemberében a városvezetés újra megkeverte a kártyalapokat, és arra az elhatározásra jutott, hogy Erzsébet Királyné Szálloda Kft. néven új céget alapít a belvárosi hotel működtetésére. Indokként – egyebek mellett – azt hozták fel, hogy megtörtént a Dózsa György út 2. szám alatt található ingatlan felújítására és hasznosítására létrehozott G-Magistratus Zrt. gazdálkodásának felülvizsgálata, aminek megállapításai jogi és pénzügyi következményeket tehetnek szükségessé.
• Egy nappal a G-Magistratus ellen indult felszámolási eljárás hatályba lépése előtt, 2016. december 5-én a zrt. vezérigazgatója, Laurán Csaba olyan előterjesztést fogalmazott meg, amiben 7 millió forintos kölcsönt kért a tulajdonos önkormányzattól, hogy a tárasági adót és a könyvvizsgálót ki tudják fizetni. A téma végül nem került napirendre.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online