Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Balliberális mantra kontra jelentős önkormányzati mozgástér

2017-01-30 16:33:35

Egy percig sem volt kérdéses, hogy Gödöllőnek január 26-án lesz elfogadott költségvetése erre az esztendőre. A polgármester és csapata biztosította az ehhez szükséges támogató voksokat. A helyi „ellenzék” képviselői közül a két Fideszes városatya nemmel szavazott, míg a Jobbik és az MSZP delegáltja tartózkodott. Vélemények:

A mintegy félórán át tárgyalt napirendi pont során kialakult vitában Gémesi György – többek között – azt a konklúziót vonta le, hogy a szemünk előtt megy tönkre az önkormányzatok finanszírozási és hatásköri rendszere. A városvezető hozzátette: egyre nehezebb tartani a szintet, és nem tudni, mit hoz a jövő. Köszönet illeti a közvetlen kollégákat és az intézmények dolgozóit, akik jelentős leterheltség mellett végzik a munkájukat, főként azért, mert szeretnek ehhez a közösséghez tartozni.

Kristóf Etelka (Jobbik): - Véleményem szerint formai tekintetben a beterjesztett, 2017 évi önkormányzati költségvetés jól értelmezhető, szakszerű és minden fontos részletre is kitérő dokumentumként kezelhető. Ennek ellenére, az önkormányzat a 2017. évi költségvetése elfogadásától, néhány tartalmi kifogás okán tartózkodtam. Erre nézve, indoklásként csak érintőlegesen szeretném érinteni az alábbiakat:
1. Az előterjesztés szerint a gyermekétkeztetésre 2017-es évre adott állami támogatáson felüli önkormányzati támogatást túlzottnak tartom.
2. A budai körzetekben az orvosi ügyeletet a Főnix Kft látja el, de kizárólagosan csak az állami normatívával finanszírozottan. Nem is kértek önkormányzati segítséget, úgy látszik, hogy az Országos Orvosi Ügyelet Kft, sokkal mohóbb ennél. Ezzel szemben a gödöllői önkormányzat 8,4 millió forint/év támogatással igyekszik csökkenteni az Országos Orvosi Ügyelet Kft „kockázatai”.
3. Rejtett támogatásnak tekinthető az a helyzet, miszerint: az önkormányzat bevállalta gazdasági társaságainak biztosítását, amivel egymillió forintot meghaladó, „gesztus jellegű” nagyvonalúságot gyakorol a kft-k felé.
4. Nem tartom törvényes eljárásnak azt, hogy az önkormányzat kiszervezte a vagyonkataszter karbantartását, több millió forintos ellenérték fejében.

Kovács Barnabás
(MSZP): - A város 2017-es költségvetése jellegében, struktúrájában hasonló a 2016-os és 2015-ös évekéhez. Így aztán a róla alkotott véleményem is hasonló, mint 2016-ban és 2015-ben volt.
Egyrészt látom, hogy a költségvetés feszes, de tartható. Ez fontos és elismerésre méltó, a mai viszonyok között nem is olyan egyszerű dolog. Egyetlen önkormányzat sem tarthatja nagyobb komfortban, nagyobb biztonságban a településén élőket, mint amilyen komfortban és biztonságban őt magát tartja a kormányzat és az irányadó országos politika. Például, a kormány előír az önkormányzatok számára kötelezően elvégzendő feladatokat, de a feladatok végzéséhez szükséges forrásoknak ma már a felét sem biztosítja hozzá. Az önkormányzati rendszer kivéreztetése, leépítése tart már hat éve. Ha ilyen körülmények között egy önkormányzat egyensúlyban lévő költségvetést tud összerakni, akkor arra nem lenne sportszerű nemmel szavazni.
Ugyanakkor az én általam „elképzelt” költségvetés a polgármester által előterjesztetthez képest más prioritásokat, súlypontokat tartalmazna. Mondok egy példát. Számomra prioritás, például, az itt lakók egészségügyi ellátásának színvonalemelése, az egészségügyi központ, az orvosi rendelők leromlott állapotának javítása. Csoda, hogy az orvosok tudnak dolgozni ilyen körülmények között. Erre a jelenlegi városvezetés válasza ma inkább csak magyarázkodás, mutogatás. Aminek persze van alapja, de ebből és ettől még nem lesz megoldva a probléma. Hibásnak tartom azt a hozzáállást, ami szerint „ez nem kötelezően előírt önkormányzati feladat”. Szerintem meg az! Nem jogszabály miatt, hanem mert egy Gödöllő színvonalú városnak kötelessége, hogy polgárait megfelelő egészségügyi ellátáshoz és gyógyulási esélyhez jutassa. Lehetne még sorolni példákat, ami miatt támogatni sem tudtam volna jó szívvel az előterjesztett költségvetést. Maradt tehát idén is a tartózkodó szavazat.
Remélem, hogy a hónapok óta „mantrázott” véleményem előbb-utóbb termékeny talajra hull.

Simon Gellért (Fidesz): - Látszólag jól mutat Gödöllő városa költségvetése. 2017-ben a város több mint 2,5 milliárd forint fejlesztési forrást tervez be, ami a balliberális mantrával szemben pont azt bizonyítja, hogy ma jelentős mozgástere van az önkormányzatoknak. Azonban, Gödöllő idei költségvetése sajnos nem tükrözi a bölcsességet, annál inkább az ésszerűtlenséget.    
Ezt leginkább a Városháza sorsának alakulása szemlélteti. 2015 őszén a felújítás érdekében ideiglenes kiköltözött az önkormányzat a Városháza épületéből. Sajnos, mára egyértelművé vált, hogy felújítás helyett a cél a Városháza bontása lett, ésszerűségre hivatkozva, ugyanis a felújítás költségét 1,5 milliárd forintban állapították meg. Ugyanakkor a költségvetésből is kiolvasható, hogy a bontás következtében az összköltségek mindent egybevetve már az 1 milliárd forintot közelítik. Tehát, közel 1 milliárd forintba kerül az a gödöllőieknek, hogy a régi Városháza ne legyen a helyén, amit ésszerűséggel és akarattal fel is lehetne újítani, de nem ez a cél, és mindeközben milliók mentek el tavaly is az önkormányzati irodák bérleti díjára.
Kommunális adó, polgármesteri keret növelése, Városháza bontása: ez Gödöllő 2017-es költségvetése, amit Molnár Árpád képviselőtársammal nem tudtunk elfogadni.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online