Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nincs ok a hisztériakeltésre, nem zár be a gödöllői egészségügyi központ

2017-01-27 09:58:14

 

Szűk egy éven belül harmadszor fordul elő, hogy a képviselőtestületi ülésen tájékoztatót kapjanak a városatyák a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központban történő fejleményekről, különös tekintettel a szakorvosi ellátottságra. Tavaly februárban, majd májusban „kongatták meg a vészharangot”, illetve január 26-án ismét terítéken voltak a helyi és környékbeli járóbeteg-ellátás egyik legfontosabb intézményének problémái.

Az írásos tájékoztatót Nagy Árpád, az egészségügyi központ igazgatója jegyezte, aki szóbeli kiegészítésében – többek között – elmondta, hogy a közösségi oldalakon folyó meglapozatlan hisztériakeltés ellenére, a szakrendelő alapvető működése biztosított, csupán néhány ellátási területen akadnak humánerőforrás-gondok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gödöllői egészségügyi központ veszélyben lenne, és cáfolni kell azt a híresztelést is, miszerint, az intézményt bezárják. Az igazgató hozzátette: nehezíti a helyzetüket az állami finanszírozási rendszer anomáliái, valamint az, hogy képtelenek versenyre kelni a magánklinikákkal, mert vagy az ő tevékenységük felülértékelt, vagy a Tormayban folyó szakmai munka alulértékelt. Példaként említette, hogy van olyan ellátás, ami után ők 1.800 forintot kapnak az OEP-től, miközben a magánrendelőben az első vizsgálatért 12 ezer forintot kérnek el, a másodikért pedig további 8 ezer forintot.

A témakör tárgyalása során Gémesi György is bekapcsolódott a helyzet értékelésébe. A város első embere – miután kijelentette, hogy folyamatosan egyeztet az illetékesekkel és rajta tartja a szemét az intézmény problémáin – odáig merészkedett, hogy kilátásba helyzete, visszatér a sebészi pályára. Az ülésteremben helyet foglalók – szerencsére – érették a viccet, és egyfajta betegvédelmi magatartást mímelve, többen meg is mosolyogták a polgármester „ötletét”. Tisztázandó a félreértéseket, Gémesi leszögezte: az önkormányzat minden kötelező feladatát elvégzi a helyi járóbeteg-ellátás területén. Rendben van a körzetesített fogorvosi és a házi gyermekorvosi, valamint a védőnői hálózat, túlmenően az éjszakai-hétvégi ügyeleti rendszer is működik. Ezen felül a városvezetés az elmúlt években több tízmillió forintos beruházással járult hozzá az egészségügyi létesítmények kor- és szakszerű működéséhez.

A témakör legközelebb a gödöllői képviselőtestület április 27-i ülésén kerül napirendre, amikorra Nagy Árpád igazgató ismételten tájékoztatót készít a Tormay Károly Egészségügyi Központ gazdálkodásáról és a szakorvosi ellátás helyzetéről.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online