Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Együttműködik a Coca-Cola és a gödöllői központú Szent István Egyetem

2017-01-20 11:38:12

A hallgatók örömmel veszik a duális képzések elindulását az egyetemeken – derül ki egy, a közelmúltban, négy egyetem hallgatói körében végzett felmérésből. Munkahelyválasztáskor többségük ugyanis a szakmai továbbfejlődés lehetőségét a fizetésnél is fontosabbnak tartja, a gyakorlati képzés pedig az első lépés ebbe az irányba.
Ennek érdekében kötött megállapodást január 20-án a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. négy hazai egyetemmel – többek között a Szent István Egyetemmel – a duális képzés elindításáról a Szent István Egyetem Budai Campusán. A vállalat az új típusú együttműködésnek köszönhetően szakképzett munkaerőhöz juthat, az egyetemek új típusú képzést nyújthatnak a hallgatóknak, a diákok pedig az eddigieknél értékesebb diplomát kaphatnak – olvasható a SZIE által kiadott sajtóközleményben.

Az együttműködési megállapodást Minas Agelidis, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, valamint a Szent István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem és az Óbudai Egyetem rektorai látták el kézjegyükkel, a kormány képviselői, dr. Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes és a felsőoktatásért felelős államtitkárság képviselőinek jelenlétében.

- A versenyképesség első számú feltétele ma már egyértelműen a képzett munkaerő, a duális képzés ezért várhatóan egyre nagyobb teret nyer majd mind a felsőfokú oktatásban, mind pedig a cégeknél. A most megkötött együttműködési megállapodások révén vállalatunk folyamatos utánpótláshoz juthat majd kiváló és a XXI. század kihívásaira felkészített munkatársakból. A duális képzés ezen felül a tehetségek itthon tartásához is nagymértékben hozzájárulhat – mondta Minas Agelidis, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója (képen jobbra).


Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora (képen balra) hangsúlyozta, hogy az általa vezetett egyetem nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált oktatás kiépítésére, évről évre folyamatosan bővülnek a duális képzési lehetőségek. Az élelmiszer-tudományi kar a 2017 szeptemberében induló élelmiszermérnök képzésre 12 élelmiszeripari nagyvállalattal kötött együttműködési megállapodást, az élelmiszeripar valamennyi ágazatára kiterjedően.
- Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az idei évtől a Coca Cola HBC Magyarország Kft-t is a vállalati partnereink között köszönthetjük, hiszen a nagy múltú vállalat sikerei és a fiatalok iránti elkötelezettsége példaértékű. Úgy gondolom, hogy a fél évszázados múltra visszatekintő élelmiszermérnök képzésünk és a Coca Cola duális képzési együttműködése garanciát biztosít arra, hogy a fiatalok azonnal hasznosítható, magas szintű gyakorlati tapasztalattal vegyék át a diplomájukat – tette hozzá a rektor. Fotó: Balázs Gusztáv


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online