Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bútorra is kell a milliókból az újonnan kialakított irodákban

2016-11-22 11:33:17

A város tavalyi gazdálkodásáról szóló zárszámadás áprilisi elfogadásakor a gödöllői képviselőtestület tagjai kevéssel több mint 66 millió forintos összeg zárolásáról döntöttek, mondván: felmérik az intézményi igényeket és a pénz felhasználásáról a prioritások alapján határoznak.

Ennek november 17-én jött el az ideje. Közel 54 millió forint hasznosult. A legtöbb közpénzt, csaknem 38 millió forintot a polgármesteri hivatalnak engedélyeztek elkölteni. Hogy mire? Az önkormányzatok számára fontos informatikai alkalmazások elérését szolgáló ASP-rendszerhez való csatlakozásra és a hivatal átépítése során kialakításra kerülő helyiségek bútorainak beszerzésére.

Kovács Barnabás (MSZP) nem ment el szó nélkül a tételek mellett. Rákérdezett: melyik célra mennyi szánnak fordítani? Konkrét választ sem dr. Nánási Éva címzetes főjegyző, sem Gémesi György polgármester nem tudott adni. Csupán annyit mondtak, hogy szükségszerűen használják fel a pénzt, és elképzelhető, hogy nem is kell majd az egész összeg.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online