Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi a Jobbik javaslatának támogatását javasolta Vécsey Lászlónak

2016-11-19 10:18:31

A gödöllői képviselőtestület november 17-i tanácskozásának egyebek napirendi pontjai közt Pecze Dániel, a blahai városrész önkormányzati képviselője arra kérte Fideszes képviselőtársait, segítsenek abban, hogy Vécsey László, a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője vegyen részt az M3-as autópálya zajvédő falának megépítésével kapcsolatos lakossági fórumon, és tájékoztassa az érintetteket a korábban beígért beruházás jelenlegi helyzetéről. Pecze elmondta azt is, hogy 798 aláírás gyűlt össze az ügyben, ami megegyezik a Blahán élő lakosság 26,6 százalékával.

A Fideszes gödöllői önkormányzati képviselők nevében Simon Gellért felajánlotta a segítséget, és egy másik témával rukkolt elő. Köszönetet mondott az október 2-i népszavazáson részt vett gödöllői polgároknak, majd arra kérte Gémesi Györgyöt, hogy ő is álljon be abba a sorba, akik támogatják Szita Károly kaposvári polgármester azon kezdeményezését, miszerint, levélben hívja fel Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a figyelmét a kvótaellenes népszavazáson voksukat leadó polgárok többségének határozott véleményére.
A felvetésre Gémesi György úgy reagált, volt egy érvénytelen népszavazás, ahol a polgárok megüzenték, hogy mik a társadalmi igények. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) még nem foglalt állást ebben a kérdésben, ez a legközelebbi elnökségi ülésen várható. Addig is azt javasolja Vécsey Lászlónak, hogy a parlamenti szavazás során támogassa a Jobbik alaptörvény-módosítási javaslatát, amivel lehetősége van harcolni az országért.

Érdeklődésünkre Vécsey László a következőket válaszolta:
- Várom az önkormányzati képviselők megkeresését. Szívesen leszek partnere Blaha körzeti képviselőjének a városrész gondjának megoldásában.
Ami a másik témát illeti, ha az ülésen valóban ez hangzott el, akkor kénytelen vagyok megállapítani, hogy Gémesi beállt az ellenzéki heccelődők, zsarolók közé. Megint letolja magáról a városért viselt személyes felelősségét és el akar bújni az egyik legkisebb önkormányzati szövetség elnökségének állásfoglalása mögé. Ellenzéki pártjának politikusaként azok táborához csatlakozott, akik felelőtlenül játszadoznak az ország biztonságával. Gödöllő polgármestere negyedszerre is visszautasítja, hogy fellépjen a brüsszeli kényszerbetelepítési kvóta terve ellen?


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online