Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Karácsonyi adománygyűjtést indított a Szót kérünk a Közjóért Egyesület

2016-11-16 17:40:31

Karácsonyi adománygyűjtésbe kezdett a gödöllői székhelyű Szót kérünk a Közjóért Egyesület, amely közel másfél éve megállapodást kötött a kárpátaljai magyar lakta Bakos település illetékeseivel, annak érdekébe, hogy segítse az ott élőket.

Amint azt Vörös István, az egyesület elnöke elmondta, egyeztettek az általuk támogatott szervezetek vezetőivel és a kárpátaljai kapcsolatukkal arról, hogy a karácsonyi ünnepek kapcsán miben kérnének segítséget, illetve mivel tudnának örömet szerezni a rászorulóknak.
Kérésük az volt, hogy elsősorban gyermekruhákkal (5 hónapostól 6 éves korig), lányka- és női ruhákkal (vegyes méretben), mese- és ifjúsági könyvekkel, játékokkal, foci- és kézilabdákkal, édességgel és magyar zászlókkal (középületekre és lakóházakra kitűzhető méretben) kapjanak támogatásként.

Az egyesület vezetése kéri, aki úgy érzi, hogy a fenti célok megvalósulását egy-egy tárgy megvásárlásával, ajándékozásával segíteni tudja, november 26-ig jelentkezzen a (06-20) 215-3233-as telefonszámon vagy ezen az email-címen. Aki inkább pénzadománnyal járulna hozzá a kezdeményezés sikeréhez, felajánlását a Szót Kérünk a Közjóért Egyesület PÁTRIA Takarékszövetkezetnél vezetett 65100266-11405351-es számú bankszámláján fogadják.  A megjegyzés rovatba a TÁMOGATÁS szót kell beírni. Az anyagi dotációt kizárólag a karácsonyi akció finanszírozására használják fel.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online