Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Öt év után végre strandoltunk a nyáron!

2016-10-26 10:32:48

A több éve várt felújítás után, idén – július közepén – végre megnyitott a gödöllői strand, és a nyár második felében már mindenki szabadon birtokba vehette a medencét és a fürdő területét az egyetemen. A felújításnak köszönhetően medencék feszített víztükröt kaptak, új öltözők és felújított mosdók várták a vendégeket. A nyarunk igazán csodálatos volt időjárás szempontjából: sok meleg, napos hetünk volt, nem fukarkodott erejével a hőségért felelős égitest. Így a hűsítő víz nagyon hiányzott mindenkinek a nyár elején, jól jött az új lehetőség.

- Nagyon sokan ellátogattak és strandoltak egy jót a sok forró délutánok egyikén, a legmelegebb napokon pedig igazán megtelt a medence. Sokaknak lehetőséget adott a strand a reggeli vagy délutáni sportolásra is, többen jelezték igényüket arra, hogy úsznának egyet munka előtt vagy után. Napról napra egyre több tapasztalattal gazdagodott az üzemeltetés, egyre több visszajelzés érkezett. A SZIE Sport Kft. ezekhez igazodva, folyamatosan alakította a házirendet, nyitott meg új lehetőségeket, majd ezáltal formálódott és vált egyre „lakottabbá” a régen várt közösségi tér – összegezte a gödöllői stranddal kapcsolatos idei történéseket Balázs Zoltán.

A SZIE Sport Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: tanulságként levonható, hogy sokaknak örömet jelentett a strand megnyitása, nagyon sokan éltek az egyetemi strand nyújtotta lehetőségekkel, de talán nem annyian, mint ahányan előzőleg a Facebookon jelezték igényüket. A tapasztalatok és visszajelzések alapján megfogalmazódtak további igények is, amiket a jövőben megpróbálunk beépíteni a szolgáltatási körbe. A következő szezontól egy kicsit jobban kell figyelni a szabályok és a házirend betartására is, mert voltak olyan vendégek, akiknek ez okozott gondot. Összességében azonban jó, hogy végre a Szent István Egyetemnek sikerült befoltozni egy régi lyukat a szabadidő kellemes eltöltéséhez, egyidejűleg új sportolási lehetőséget biztosítani az egyetemi polgároknak és a város lakóinak.


A strand megújulása még nem ért véget. Az illetékesek reményei szerint jövőre tovább bővül a SZIE Sport Kft. által biztosítandó szolgáltatások köre. Mert, bár, a változás igen nagymértékű volt, újabb lehetőségeket terveznek életre kelteni, hogy minél több leendő vendéget megszólíthassanak. A strand vezetése tehát további fejlesztéseket ígér, és az idei év tapasztalatával a háta mögött azon fáradozik, hogy megtalálja a módját, hogyan tudna az úszni- vagy fürdőzni vágyó látogatók kedvébe járni. 
Az egyetem területén található strand tavaszi nyitásáról további információkat 2017-ben is a SZIE Sport Facebook-oldalán, valamint és a www.sziesport.hu weblapon tudhatnak meg az érdeklődők.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online