Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mégis a kopjafánál lesz a koszorúzás

2016-10-22 10:57:57

L. Péterfi Csaba, a gödöllői önkormányzat kabinetvezetője és kommunikációs igazgatója az alábbi sorokat küldte el, reagálva a „Kulcskérdés lett az ünnepi helyszínből” cikkünkre:

A cikkben a következők szerepelnek: „Érdeklődtünk, hátha feloldhatjuk az anomáliát, de szóban csupán annyi tájékoztatást kaptunk, hogy az önkormányzat október 19-én, a kora esti órákban jelezte először igényét, amire másnap elrendelték a villa kertjében a munkát.”

Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, ugyanis az önkormányzat már 2016 februárjában felvette a kapcsolatot az egyetemen Ujj Ágnes asszonnyal, aki jelezte, hogy az egykori Tanárképző épülete már nem az ő tulajdonukban van. Ezután 2016. május 10-én dr. Gémesi György polgármester úr kért tájékoztatást, kihez lehetne fordulni a megemlékezés kapcsán, amikor az egyetem május 20-i levelében Kristóf Krisztina megadta az MNV Zrt. munkatárásnak telefonszámát. Sajnos azonban a telefonos egyeztetés nem járt sikerrel, így május 24-én levélben fordultunk az MNV Zrt-hez, hogy milyen feltételek mellett tudjuk az október 23-i ünnepséget megtartani.

Az MNV Zrt. részéről június 2-án kaptunk válaszlevelet, melyben dr. Horváth Gergely arról értesített minket, előzetes helyszíni szemlét fognak tartani, hogy az általunk említett esemény megtartható e. Ezután további választ nem kaptunk. Telefonos érdeklődésünkre annyit mondtak, még tart a felmérés nem tudnak információt adni.

Kollégáim október 19-én kaptak egy nevet, akihez fordulni tudunk, ekkor került megírásra egy ismételt kérelem Perniczky Tamás részére, akitől 2016. október 20-án 15 óra 17 perckor kaptunk választ.
Így polgármester úr a testületi ülés időpontjában még nem tudhatta, hogy a koszorúzást meg tudjuk tartani a már megszokott helyen. Perniczky úr valójában segítőkész volt, a kert kapuját ki fogja nyitni, és neki köszönhetően a koszorúzás a kopjafánál történik majd. Azonban, mivel az épület használata nem engedélyezett, így az ünnepség továbbra is a főtéren kerül megrendezésre.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online